Magyar cég építi meg a háromszéki hulladéktárolót

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Közel két évig tartó sorozatos versenytárgyalás és fellebbezés után a Kovászna megyei önkormányzat kiválasztotta az uniós szabványoknak megfelelő hulladéktároló kivitelezőjét. 

Bíró Blanka

2014. március 03., 19:172014. március 03., 19:17

2014. március 03., 19:212014. március 03., 19:21

A beruházás megvalósítója a debreceni KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. lesz, amellyel a megyei önkormányzat napokon belül megköti a szerződést, a cégnek pedig a munkálatok megkezdésétől számítva tizennégy hónapon belül kell véglegesítenie a korszerű szeméttárolót.

A Maksa és Lécfalva közötti 15 hektáros területre tervezett hulladéktároló, válogató és komposztáló üzem a következő 20 évben tudja befogadni Kovászna megye hulladékát.

A nem EU-konform szeméttelepek felszámolására, illetve az egész megyét kiszolgáló modern hulladéktároló megépítésére az önkormányzat 30 millió eurós uniós pályázatot nyert. A környezetvédelmi minisztériummal 2010 őszén írtak alá szerződést, két évvel később pedig meghirdették a közbeszerzési eljárást, melyre kilenc cég jelentkezett.

A Kovászna megyei önkormányzat első körben a bukaresti Hidroconstrucţia Rt. és az Agrif Proiect Kft. közös ajánlatát választotta ki, a döntést azonban több vesztes pályázó is megfellebbezte. A közbeszerzéseket felügyelő országos hatóság ennek nyomán négy alkalommal rendelte el a pályázatok újraértékelését, a háromszéki önkormányzat illetékes bizottsága ugyanis újra és újra a bukaresti céget nyilvánította nyertesnek.

Amikor a szakhatóság negyedszerre is elrendelte az ajánlatok ismételt elbírálását, az önkormányzat a bíróságon támadta meg a döntést, ám a pert elveszítették, és ismételten újra kellett értékelni az ajánlatokat. Ezúttal a debreceni céget nyilvánították nyertesnek, a bukaresti cég fellebbezését pedig a táblabíróság elutasította, így jogerősen a debreceni KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. lesz a hulladéklerakó kivitelezője.

Tóth Birtan Csaba, az Öko Sepsi Egyesület igazgatója portálunknak elmondta: a debreceni cég arra vállalkozott, hogy a kiírás értékének alig több mint 50 százalékából megépíti a hulladéklerakót, míg a bukaresti ajánlatban a kiírás értékének mintegy 85–87 százaléka szerepelt.

„Jóhiszeműen kell kezelni az ajánlatot, bízunk benne, hogy ebből az összegből is meg lehet építeni a szeméttelepet. Minden azon múlik, hogy az önkormányzat a kivitelezés minden vetületét foglalja bele a szerződésbe, olyan feltételeket szabjon a nyertes cégnek, hogy ha ebből az összegből nem tudja megépíteni a lerakót, akkor a különbözet az ő vesztesége legyen” – szögezte le Tóth Birtan Csaba.

Az Európai Unió egyébként 2015 végéig adott haladékot a hulladékgazdálkodási rendszer megépítésére, illetve a 30 millió euró felhasználására. Háromszéken már felszámolták a vidéki, valamint a kovásznai, baróti és bodzafordulói szeméttelepeket, ebben az évben elkezdték a kézdivásárhelyi lerakó bezárását, amit az év első felében véglegesítenek.

A sepsiszentgyörgyi telepnek 2017-ig van működési engedélye, ám a becslések szerint jövőben teljesen megtelik. Kovászna megye évente 200 ezer tonna hulladékot termel, a kézdivásárhelyi lerakó bezárása után így ezt mind a sepsiszentgyörgyi szeméttelepre szállítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
Hirdetés