
Negyedik alkalommal szervez ifjúsági majálist a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács. Programjaikat a kultúra és szórakozás köré építik.
2014. május 12., 13:332014. május 12., 13:33
Minden korosztályt várnak május 17-én a Benedek-mezőre, ahol ifjúsági és kulturális fesztivált rendeznek. A programokat úgy építették fel, hogy mindenki találjon magának megfelelőt. Keresztes Ibolya, a szervezet munkatársa elmondta: „A rendezvény célja a kultúrába való befektetés, a fiatalok megerősítése. Ugyanakkor ez az esemény válaszol a fiatalok és a közép-korosztály közt levő szakadék áthidalásának problémájára is, hiszen itt lehetőség nyílik a közös játékra, közös időtöltésre, közös szórakozásra is. Fiatal játszhat a kicsivel, és a középkorú együtt szórakozhat a fiatallal. Tehát várjuk a családosokat is”.
A legkisebbeket gyereksátorral várják, ahol ugráló, hagyományos gyerekjátékok és arcfestés, rajzolás szórakoztatja őket. A táncsátorban a nagyobb gyerekek játszhatnak, de lovaglás, kézműveskedés is lesz a sok tánc mellett. Érdekességként vezetik be idén a buborékfocit, a humorműsort, a paint ballt és az asztaliteniszt is. Este koncertekre kerül sor a tábor színpadán: csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi illetve magyarországi együttesek lépnek fel, itt lesz többek között az Intim Torna Illegál is.
A részletes programot kedden teszik közzé a szervezők a Facebook-oldalon és a honlapjukon.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!