
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke számolt be az elmúlt egy év eseményeiről
Az elmúlt időszak eseményeiről számolt be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az október 23-i tanácsülést követően. Összegzéséből kiderült: politikai szempontból nehéz, fejlesztés terén eredményes évet hagy maga mögött Háromszék.
2025. október 24., 11:102025. október 24., 11:10
Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2024. október 23-án alakult meg a jelenlegi megyei tanács. Ez idő alatt kétszer választottak alelnököt, lezártak, elkezdtek és folytattak a háromszéki emberek számára fontos beruházásokat. Politikai szempontból azonban – ahogy Tamás Sándor fogalmazott – sokkal bonyolultabb, nehezebb volt ez az egy év, mint ahogy azt korábban elképzelték.
Amint az évértékelőn elhangzott, a megyei önkormányzat munkáját egyrészt a folytonosság, másrészt a megújulás jellemzi. A 31 fős képviselő-testületet 60 százalékban új személyek alkotják, az RMDSZ frakcióján belül a képviselők fele új.
Tavaly ősszel alelnökké választották Kondor Ágotát, aki egy hónappal később szenátori megbízatása okán lemondott. Helyét Gáj Nándor foglalta el.
Kondor Ágotát, a megyei tanács korábbi alelnökét Gáj Nándor váltotta
Fotó: Tuchiluș Alex
Tamás Sándor összegezte továbbá az elmúlt időszak legfontosabb fejlesztéseit. Az infrastruktúrát tekintve:
júniusban aláírták a megye eddigi legnagyobb, 37 millió euró értékű beruházás finanszírozási szerződését, amely a kézdiszéki falvakat összekötő megyei út teljes körű felújításáról, és kerékpárút építéséről szól;
az erdővidéki úthálózat teljes korszerűsítése két pályázatból tevődik össze, ebből az egyiket korábban befejezték, a másodikat idén fogják;
Háromszéken összesen 60 híd szerepel a megyei önkormányzat fenntartásában, ebből az elmúlt 12 évben 13 újat építettek, 16-ot felújítottak;
az Anghel Saligny-program keretében két éve befejezték az angyalosi út aszfaltozását, az elmúlt évben pedig a sepsikőröspataki és a sepsibükszádi szakaszt is.
Baróton zajlik az aszfaltozás, hamarosan lezárul az erdővidéki úthálózat korszerűsítése
Fotó: Benedek Huszár János/Facebook
A kórházfejlesztés szempontjából is jelentős előrelépéseket tettek 2024 és 2025 között:
megépült az új tüdőkórház Sepsiszentgyörgyön, most zajlik az engedélyeztetési folyamat, hamarosan átadják és beüzemelik;
befejezték az új sürgősségi osztály épületét, augusztus óta itt fogadják a betegeket;
a megyei kórház három épületénél jelenleg zajlanak a hőszigetelési munkálatok.
Idén adták át a kórház sürgősségi osztályának új épületét
Fotó: Tuchiluș Alex
Az oktatás terén:
idén is népszerű volt az Iskolatáska program, az elmúlt 13 évben csaknem 30 ezer előkészítő osztályos diáknak biztosítottak táskát és tanfelszerelést;
átadták a sepsiszentgyörgyi Speciális Iskola új épületét – ez az egyetlen oktatási intézmény a megyei önkormányzat fenntartásában;
34 helyi önkormányzattal összefogva javították a vidéki iskolák felszereltségét, továbbá iskolabuszokat szereztek be;
napirendre került a zabolai Csipkés tábor korszerűsítése, amelyre már előkészítették a dokumentációt.
Több mint kétezer előkészítő osztályos kapott idén iskolatáskát
Fotó: Tamás Sándor/Facebook
Kovászna Megye Tanácsának elnöke felidézte:
Az közigazgatás átszervezésének, községek megszüntetésének, megyék összevonásának szándéka valós veszély, a költségvetési megszorítások hatásait tapasztaljuk.
Kijelentette továbbá, a jelenlegi négypárti kormánykoalícióban az RMDSZ-nek továbbra is helye van, mert a magyaroknak ott kell lenniük, ahol a döntéseket hozzák.
„Most a legnagyobb és a legfontosabb kérdés az, hogy
– szögezte le.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
1 hozzászólás