Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

Bodor Tünde

2025. szeptember 06., 10:132025. szeptember 06., 10:13

A korábbi években megszokottak szerint a tanévkezdés előtt idén is a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe hívták össze a iskolaigazgatókat, hogy átvegyék a kisdiákjaiknak szánt iskolatáskákat: ez alkalommal Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Gáj Nándor alelnök, Kiss Imre főtanfelügyelő és Barabás Andrea, a Pedagógusok Házának igazgatója fogadta a megjelent intézményvezetőket.

Az elsőként megszólaló főtanfelügyelő köszönetnyilvánítással kezdte: a leköszönő igazgatóknak utólagosan, a most funkcióba lépőknek pedig előzetesen fejezte ki elismerését a felelősségteljes munkáért. Ugyanakkor nagyon pozitívan értékelte a megyei önkormányzattal fennálló partneri viszonyt, hiszen a saját finanszírozású programjaival, a kisebb mértékű anyagi támogatással vagy a kormányprogramok menedzselésével a megyei tanács jelentősen hozzájárul az iskolai jóléthez, a tanulás tárgyi feltételeinek megteremtéséhez.

Tamás Sándor elmondta, hosszú évek óta keresik annak módját, hogyan tegyék egyre inkább „diákbarátibbá” Kovászna megyét, és azokat a lehetőségeket, amellyel a jogszabályi kötelezettségeken túl is tehetnek ezért. Az idén tizenhárom éves iskolatáska-program is egyike ezeknek az intézkedéseknek.

Az ajándékot a visszajelzések szerint minden szülő és gyermek örömmel fogadja: a vadonatúj hátizsák idén kulacsot, uzsonnásdobozt, felszerelt tolltartót és egy szülőknek szóló útmutató füzetecskét tartalmaz. Jövő héten 1092 lány és 1158 fiú kapja meg ezeket. A legtöbb iskolakezdő gyermek (121) a roma többségű Árapatakon örülhet neki, a legkevesebben (mindössze ketten-hárman) Kökösben és Kommandón.

Élve az alkalommal, a tanácselnök elmondta, a megyei önkormányzat kitart amellett, hogy a tantárgyverseken eredményes diákokat (az első helyezetteket) és felkészítő tanáraikat a többletmunkáért pénzjutalomban részesítsék. Mióta ez a program létezik, összesen 556 ezer lejt fordítottak a díjazásra, amiből mintegy kétezer diák és ezer tanár részesült.

Végül Tamás Sándor arról is szólt, hogy 36 községi önkormányzattal pályázva uniós forrásokra a megyei tanács a lehívott 36 millió lejből 557 tantermet szerelt fel számítástechnikai eszközökkel és további 36 millió lejt fordított iskolabuszok vásárlására.

A megyei önkormányzat elnöke ugyanakkor aggodalommal szólt arról, hogy egyre nő a funkcionális analfabéták száma – a jelenség általános, és közösségünkben is tapasztalható –, ennek a megoldására várt programjavaslatokat a pedagógusoktól, miközben ő maga az olvasás szorgalmazása mellett tört lándzsát.

Gáj Nándor alelnöktől megtudhattuk, a táskákba rejtett útmutató füzetecske a jövendő iskolás gyerekek szüleinek ad értékes információkat arról, hogyan fejlődik normálisan egy gyermek, mire kell figyelni, mikor kell esetleg orvos vagy fejlesztő szakember segítségét kérni.

A füzetet a Kovászna Megyei Erőforrás- és Nevelési Központ munkatársai írták meg, akik jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. A megyei tanács által meghirdetett gyermekek évében eddig is számos program zajlott, ezután is lesznek hasonlók, amelyekről a visitcovasna.com oldalon lehet tájékozódni.

Végül Barabás Andrea, a Pedagógusok Házának igazgatója szólalt fel, néhány aktuális információt osztva meg az iskolaigazgatókkal, akiknek a nyara is igen aktívra sikeredett a különböző – kormány elrendelte – változtatások következményeként.

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

Hirdetés
2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

Hirdetés
2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
2025. szeptember 02., kedd

Kézdivásárhelyen is indulnak Lábbusz-járatok

Az új tanévtől Kézdivásárhely is csatlakozik a már több városban is nagy sikernek örvendő Lábbusz/Pedibus kezdeményezéshez, amelynek lényege, hogy a kisiskolás gyerekek minden reggel felnőtt kíséretében, gyalog indulnak az iskolába.

Hirdetés