
Fotó: Nagy D. István
Elsősorban az IT&C szakterületein tevékenykedő vállalkozóknak, egyetemi oktatóknak és diákoknak szervez szakkonferenciát a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara december 19-20-án, Árkoson.
2013. november 13., 22:582013. november 13., 22:58
A rendezvényről, melynek az Európai Tanulmányi Központ ad majd otthont, Édler András kamaraelnök, valamint Bihari Béla, a szervezet számítástechnikai és telekommunikáció szakosztályának vezetője számoltak be. Édler szerint a szakosztály célja, hogy valós fejlődéshez vezessen ezeken a területeken, ideértve a munkahelyteremtést, a helyi vállalkozások megerősítésével, az együttműködés fejlesztésével megyei szinten.
Bihari Béla, a szakosztály vezetője szerint a konferencia programját a célkitűzéseikhez igazították. Ennek megfelelően három nagy tematika köré építették a december 20-án sorra kerülő előadásokat. Ezek a software, hardware, valamint a telekommunikáció, illetve utóbbihoz kapcsolódva az oktatás, utánpótlás kérdésköre. A délelőtti előadásokat műhelybeszélgetések keretén belül délután kielemzik. Az első nap programjáról Bihari elmondta, hogy az összerázódást szolgálja egy kerekasztal beszélgetés.
A konferencia programja megtalálható a Kereskedelmi és Iparkamara honlapján, a www.ccicov.ro címen, ugyanott lehet regisztrálni is a rendezvényre. Az oktatók és a diákok számára kedvezményt biztosítanak. Előbbiek a 230 lejes részvételi díj 25, utóbbiak 10 százalékát kell kifizessék, amennyiben részt akarnak venni.
Bihari továbbá a szakosztály eddigi tevékenységéről elmondta, hogy jelenleg Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is megközelítőleg 10-12 vállalkozás jelezte érdeklődését.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!