Két személygépjármű ütközött frontálisan a Lemhény és Bereck közötti útszakaszon, vasárnap délután. A balesetben egy személy életét vesztette.
2014. november 10., 16:352014. november 10., 16:35
2014. november 11., 09:002014. november 11., 09:00
A 11-es országúton Onesti felől Kézdivásárhely irányába haladó 61 éves brassói illetőségű férfi, eddig ismeretlen okok miatt, a menetirányával ellentétes sávra hajtott, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépjárművel. Az utóbbiban két személy utazott, egyikük, egy ötven éves nő, a helyszínen életét vesztette – közölte Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő. Utastársát, a 31 éves vétlen női sofőrt, miután kiszabadította a mentőegység a roncsok közül, kórházba szállították. Miután előzőleg a sepsiszentgyörgyi kórház sebészeti osztályára utalták be sérüléseinek ellátásáért, jelenleg az anesztézia és intenzív terápia osztályon van megfigyelés alatt, állapota stabil – tájékoztatott Nagy D. István a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője. A másik gépjármű három utasát könnyű sérülésekkel szállították a kórházba.
A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit – tájékoztatott Nicoleta Marin.
Kovászna megyében 68 balesetet jegyeztek ebben az évben, melyből 15 halálos kimenetelű volt. A közúti balesetek során 71-en súlyosan, 24-en könnyebben sérültek meg.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!