Négy ember meghalt, ketten pedig nagyon súlyos sérülésekkel kerültek kórházba egy közúti baleset következtében, amely Ozsdola és Sárfalva között történt csütörtök este.
2014. október 23., 21:202014. október 23., 21:20
2014. október 23., 22:062014. október 23., 22:06
Személygépkocsi csapódott egy kotrógépbe a Kovászna megyei Ozsdola és Sárfalva között csütörtökön, 19 óra környékén. A baleset következtében négyen a helyszínen életüket vesztették. A munkagép a 2D jelzésű országúton állt az úttest mellett, sofőrje pedig javította, amikor egy személyautó belecsapódott. A Kovászna megyei rendszámú autóban öten ültek: a sofőr, a jobboldali utasa, az egyik hátsó ülésen levő személy, illetve a munkagépet javító férfi is szörnyethalt az ütközés következtében – számolt be portálunknak Marius Tolvaj, a Kovászna Megyei Sürgősségi Esetek Felügyelőségének szóvivője.
Az életben maradt két utast a rohammentő szolgálat munkatársai vágták ki a roncsok közül, majd nagyon súlyos sérülésekkel a Brassó Megyei Kórházba szállították. A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy az áldozatok mind férfiak voltak.
A baleset keletkezésének körülményeit jelenleg a rendőrség vizsgálja.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!