
Sapkában és kabátban kell játszaniuk a sepsiszentgyörgyi Happy Kids játszóházban a gyerekeknek, olyan hideg van – állítják a szülők. A tulajdonos szerint félreértésről van szó.
2014. november 07., 13:462014. november 07., 13:46
Több szülő is megkereste szerkesztőségünket, hogy utóbbi időben nem szívesen viszik el gyerekeiket a Happy Kids Parkba, mert a játszóházban nincs fűtés, ugyanis a munkatársak szerint néhány gyerek miatt nem érdemes „bemelegíteni”. Egy édesanya azt írta, egy héttel ezelőtt látogattak el a játszóházba, de a hideg miatt hamar távozniuk kellett.
„Hétköznap voltunk, körülbelül egy héttel ezelőtt, és jegesmedvének éreztem magam, annyira hideg volt. Mivel a cipőt le kell venni, a fiamra a harisnya mellé három zoknit húztam, de úgy is átfázott a lába. Olyan szülő is volt, aki sapkát tett a gyerek fejére, és nem vette le a kabátját” – mondta. Egy másik szülő ugyanezt tapasztalta, amikor csütörtökön játszani vitte el a gyerekét: a terem nem volt fűtve, és mivel csak néhány gyerek volt ott, nem is kapcsolták be a melegítést.
A Happy Kids Park két éve nyílt meg Sepsiszentgyörgyön, a játszóház nemrég váltott tulajdonost Incze Erzsébet Tünde személyében, aki megkeresésünkre reagált az esetre. Mint mondta, két hete fűtik rendszeresen a termeket, a fenti panaszokra pedig azt válaszolta: nehéz a nagy termeket 18-19 foknál melegebbre fűteni, de minden reggel beindítják a fűtést.
„Túlzásnak tartom a sapkát és kabátot, mivel kint sem volt annyira hideg, de elnézést kérek az érintettektől, azoktól, akiknek kellemetlenséget okoztunk. A helyzet javítása érdekében mindent el fogok követni, én is az elején járok a vállalkozásnak, de a szülők segítségével jobbá tehetjük a játszóházat. Szeretném megtalálni a megfelelő hangulatot és a megfelelő hőmérsékletet is” – mondta a tulajdonos.
Incze Erzsébet azt is elmondta, a Happy Kids Park 750 négyzetméteres csarnokában 1 és 10 év közötti gyerekeket fogadnak. A játszóházban ugrálóvár, csúszdák, labirintus, trambulin és más érdekes játék várja a gyerekeket, óvodás csoportokat.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!