Gondok a Happy Kids játszóházban?

Sapkában és kabátban kell játszaniuk a sepsiszentgyörgyi Happy Kids játszóházban a gyerekeknek, olyan hideg van – állítják a szülők. A tulajdonos szerint félreértésről van szó.

Bús Ildikó

2014. november 07., 13:462014. november 07., 13:46

Több szülő is megkereste szerkesztőségünket, hogy utóbbi időben nem szívesen viszik el gyerekeiket a Happy Kids Parkba, mert a játszóházban nincs fűtés, ugyanis a munkatársak szerint néhány gyerek miatt nem érdemes „bemelegíteni”. Egy édesanya azt írta, egy héttel ezelőtt látogattak el a játszóházba, de a hideg miatt hamar távozniuk kellett.

„Hétköznap voltunk, körülbelül egy héttel ezelőtt, és jegesmedvének éreztem magam, annyira hideg volt. Mivel a cipőt le kell venni, a fiamra a harisnya mellé három zoknit húztam, de úgy is átfázott a lába. Olyan szülő is volt, aki sapkát tett a gyerek fejére, és nem vette le a kabátját” – mondta. Egy másik szülő ugyanezt tapasztalta, amikor csütörtökön játszani vitte el a gyerekét: a terem nem volt fűtve, és mivel csak néhány gyerek volt ott, nem is kapcsolták be a melegítést.

A Happy Kids Park két éve nyílt meg Sepsiszentgyörgyön, a játszóház nemrég váltott tulajdonost Incze Erzsébet Tünde személyében, aki megkeresésünkre reagált az esetre. Mint mondta, két hete fűtik rendszeresen a termeket, a fenti panaszokra pedig azt válaszolta: nehéz a nagy termeket 18-19 foknál melegebbre fűteni, de minden reggel beindítják a fűtést.

„Túlzásnak tartom a sapkát és kabátot, mivel kint sem volt annyira hideg, de elnézést kérek az érintettektől, azoktól, akiknek kellemetlenséget okoztunk. A helyzet javítása érdekében mindent el fogok követni, én is az elején járok a vállalkozásnak, de a szülők segítségével jobbá tehetjük a játszóházat. Szeretném megtalálni a megfelelő hangulatot és a megfelelő hőmérsékletet is” – mondta a tulajdonos.

Incze Erzsébet azt is elmondta, a Happy Kids Park 750 négyzetméteres csarnokában 1 és 10 év közötti gyerekeket fogadnak. A játszóházban ugrálóvár, csúszdák, labirintus, trambulin és más érdekes játék várja a gyerekeket, óvodás csoportokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés