
Korlátozzák a tehergépkocsi-forgalmat a tél folyamán Kovászna és a közeli Kommandó település között. A Kovászna megyei önkormányzat tanácsi határozatban szabályozza, hogy november 15. és április 15. között a teherszállító járművek hétvégeken és hivatalos ünnepeken nem közlekedhetnek ezen az útvonalon.
2014. november 03., 20:222014. november 03., 20:22
A korlátozásra azért volt szükség, hogy a teherforgalom ne akadályozza a turisták közlekedését, illetve, hogy a téli időszakban is szavatolni tudják az utasok biztonságát a hegyvidéki útszakaszon.
Az utóbbi években ugyanis megnövekedett a turistaforgalom a térségben, Kovászna megye legmagasabban fekvő településére télen a sípálya vonzza a vendégeket. A 380 méteres pálya az egyedüli a térségben, ahol bőséges természetes havon lehet sízni, azonban a felvonót nem mindig indítja be a működtető, mert kevés érdeklődő esetén ez nem kifizetődő.
Opra János, Kommandó alpolgármestere portálunknak elmondta, nyáron a teherforgalom és a személyszállítás is biztonságos körülmények között lebonyolítható a húsz kilométeres, szerpentines, részben lekövezett úton, ám télen gyakran síkos az úttest, a kanyarokban veszélyes lehet, ezért már tavaly is kezdeményezték, hogy korlátozzák rajta a teherforgalmat. Sokan járnak fel télen a hétvégi házukhoz, a hó sízőket, szánkózókat, kirándulókat vonz.
A fakitermelés hétköznapokon is lebonyolítható, így senkinek sincs kárára a szabályozás, véli az alpolgármester. A Kovászna és Kommandó közötti útszakasz tavaly ősszel egy heves esőzés után egy szakaszon beomlott. Az utat járhatóvá tették ugyan, de a teljes felújításra nincs pénze a megyei önkormányzatnak.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!