Felkérésre razziáztak

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Az Oltmező úti szociális tömbházakban több mint négyszáz személy lakik, azonban az utóbbi időben megszaporodtak a lakossági panaszok a sok idegen jelenléte, és a hangoskodás miatt. Ezért kérte fel a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal a rendőrséget, hogy egy hajnali órában igazoltassák a lakókat.

Szabó Enikő

2014. március 04., 17:362014. március 04., 17:36

A rendőrségi beszámoló szerint 380 személy igazoltattak a rendőrök. Az akció során több tíz illetéktelen személyt azonosítottak és távolítottak el a helyszínről a hatóság emberei. A polgármesteri hivatal az intézkedéssel a törvénytelen beköltözéseket gátolná meg, de folyamatosan ellenőrzés alatt tartják a két felújított épületet azért is, mert az új lakók egy sorozat feltételnek kellett megfeleljenek, hogy beköltözhessenek.

„Nem szeretnénk, hogy egy második Sing Sing alakuljon ki, ezt próbáljuk megelőzni” – szögezte le Tischler Ferenc. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere beszámolt arról is, hogy a rajtaütésszerű ellenőrzés során harminckét olyan személyt találtak, akiknek nem volt ott keresnivalója hétköznap, reggel hat órakor. A törvénysértők közt feltűnt néhány ismerős arc is, akik általában a hajléktalanszállón húzzák meg esténként magukat. Tishler elmondta: az igazoltatásokat belátható időn belül megismétlik.

A két Oltmező úti szociális tömbházban hátrányos anyagi helyzetű személyek laknak: kisnyugdíjasok, leszázalékolt beteg személyek és olyanok, akik a Csíki negyedbeli úgynevezett Sing-Sing – tömbházból költöztek át. Ez utóbbiaknak úgy ajánlottak lakhatási lehetőséget, hogy egy előzetes felmérés után bebizonyosodott: akarnak a társadalom hasznos tagjaivá válni, és hajlandók munkát vállalni.

A tízemeletes Sing Singben most már csupán tizenhét család lakik, kiköltöztetésükre hamarosan sor kerül. Öt család az Oltmező úti szociális tömbház lakója lesz és hat családot a civil szervezetek: a Máltai Szeretet­szolgálat, a Dia­kónia, a Caritas és a Vö­rös­kereszt veszik szárnyaik alá. Ezek a szervezetek a lakhatás biztosítása mellett megtanítják védenceiket a prioritások betartására, pénzbeosztásra és a munkahelykeresésben is segítenek – fejtette ki Tischler. Az alpolgármester szerint jelenleg öt családnak van függőben a sorsa, mert nem hajlandók elfogadni a feltételekhez szabott segítséget. „Enélkül azonban az utcára kerülhetnek, úgyhogy ajánljuk, gondolják át a lehetőségeket, mert nem lehet állandóan szociális segélyekből élni”.

Egyébként ez a lakhatási lehetőség a város felzárkóztatási programjának része és azok, akik nem tartják be a szabályokat, azok elveszítik nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeli lakhatási jogaikat is.

A szociális tömbházakban a lakhatási költségek 60 és 200 lej között mozognak, maga a lakbér nem haladja meg a 46 lejt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
Hirdetés