
Sepsiszentgyörgyön rendezik meg a legnagyobb erdélyi magyar nyelvű közgazdász találkozót. A március 21-23. között sorra kerülő eseményre a legismertebb előadókat várják.
2014. február 19., 11:552014. február 19., 11:55
A 13. alkalommal megszervezett találkozó idén a Junior Business Club társszervezésével jön létre, az eseménynek a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata ad otthont. Mintegy 15 előadót és 150 résztvevőt várnak – tájékoztatott Székely Kincső, a JBC szóvivője. A rendezvényt hagyományosan plenáris előadásokkal kezdik, amelyeket három szekció követ, ezek keretében kerül sor a résztvevők nézeteinek, tapasztalatainak az előadásokkal történő szembesítésére.
„Az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozójára az egész Kárpát-medencéből érkeznek résztvevők – magyarországi, szerbiai és szlovákiai fiatal magyar közgazdászok egyaránt eljönnek, így remek lehetőség nyílik a kapcsolatépítésre, a tudományos és üzleti tapasztalatcserére. A rendezvény központi témája A változás pulzusa címet kapta, így a még ki nem aknázott marketinglehetőségek és a technológia darwini fejlődése lesznek fókuszban” – mondta a szervező.
A tizenharmadik EFIKOT célja, hogy frissítően hasson, ihletet és útmutatást adjon úgy a személyes, mint az üzleti élet fejlődésében. Ennek érdekében három fő vezérvonalat határoztak meg a találkozónak: új technológiák és innováció az üzleti életben, közösségi média, valamint a self-management és self-branding.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!