Elkezdődött a de minimis pályáztatás Sepsiszentgyörgyön

Idén októberig pályázhatják vissza a sepsiszentgyörgyi cégek ingatlanadójuk egy részét, vagy akár a befizetett összeg kétszeresét is. A pályáztatás tavaly is nagy népszerűségnek örvendett, azonban idén több módosítást eszközöltek a pályáztatás és a bónuszok tekintetében is – számoltak be sajtótájékoztatójukon a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén az illetékes szervek.

Szabó Enikő

2014. március 05., 18:042014. március 05., 18:04

Már hétfőtől elérhető magyar nyelven is a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján a pályázati kiírás, és október 9-ig várják a pályázatokat – közölte Édler András. A kamara elnöke elmondta, hogy tavaly összesen 81 cég igényelte a de minimis támogatást több mint 664 ezer lej értékben. A támogatási alap 500 ezer lej volt, azonban tekintettel az igénylések mértékére emelték az összeget.

Tavaly a legtöbb igénylést kamattámogatásra, épületfelújításra, korszerűsítésre, illetve IT-fejlesztések finanszírozására nyújtották be.

A de minimis támogatási rendszert a kereskedelmi kamara a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatallal közösen dolgozta ki azért, hogy a helyi cégek visszaigényelhessék és befektethessék a befizetett ingatlanadó egy részét, illetve az összeg kétszeresét is, ha új munkahelyeket teremtenek.

„Sikeres volt tavaly a program. Ez egy olyan történet, mellyel bebizonyítottuk, hogy egy népszerűtlen döntéssel is tudtunk eredményeket elérni. Egy évvel ezelőtt, amikor bejelentettük a tervezettel kapcsolatos szándékunkat sokan támadtak, nem hitték el a vállalkozók, hogy sikeres lehet, azonban már októberben kiderült, hogy a legoptimistább várakozásunkat is felülmúlta a de minimis iránti érdeklődés a befolyt összegek értékét, és a támogatások mértékét véve alapul” – fejtette ki Antal Árpád. A megyeszékhely polgármestere elmondta, hogy még csiszolgatnak a programon és olyan újításokat is bevezettek idéntől, melyekkel elérhetik, hogy a pénzösszegek helyben forogjanak, tehát a támogatásból a helyben is előállítható termékek vásárlását szorgalmazzák.

Tavaly a legmagasabb összeget, közel 189 ezer lejt, az Arcon nagyvállalkozás igényelte. Annak ellenére pályázott, hogy még az adóemelést követően jelezte, nem tesz eleget a fizetési kötelezettségnek. A legkisebb tételt, 121 lej értékben igényelte egy cég.

A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, hogy sok cég jelezte, hogy tetszik ami a vállalkozások terén történik a városban, örvendenek, hogy adójukkal hozzájárulhatnak a fejlődéshez, azonban éppen ezért nem kívánnak élni a visszapályázási jogukkal.

Antal Árpád hangsúlyozta, hogy míg 2012-ben a városkasszának az ingatlanadókból 5,2 millió lejes jövedelme volt, 2013-ban az adóemelések következtében ez az összeg 2,9 millió lejjel emelkedett és ebből mintegy 665 lejt fordítottak a cégek pályáztatására.

Debreczeni László a kamara alelnöke beszámolt a pályáztatás újított bónusz-rendszeréről, mely szerint továbbra is duplázzák a befizetett adó összegét, azonban ehhez három feltételnek kell megfelelni. Ha a cég 2013-ban is teremtett új munkahelyet, ha tavalyi éves forgalma tíz százalékkal nőtt, illetve ha a székhelyként szolgáló ingatlan homlokzatának felújítását is vállalják 2014-ben.

A megyeszékhelyen egyébként a jogosult pályázók köre 600 vállalkozásra terjed.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés
2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
Hirdetés