Frontálisan ütközött két autó csütörtökön, kora délután Barót és Köpec között, a 131-es megyei úton. Az autóbaleset okozója kiszállt az általa vezetett gépjárműből, és nem törődve a következményekkel elhagyta a frontális ütközés helyszínét.
2014. február 28., 14:062014. február 28., 14:06
2014. február 28., 15:232014. február 28., 15:23
A brassói rendszámú gépkocsival közlekedő, de Kovászna megyei férfi a közlekedési irányával ellentétes sávon hajtott, amikor frontálisan ütközött egy másik járművel. A tettes a balesetet követően rendőrségi engedélyezés nélkül otthagyta a sérülteket, valamint gépjárművét, és elhagyta a szerencsétlenség helyszínét – számolt be az esetről Tóth Zsigmond. A Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség bűnmegelőzési osztályának vezetője, azt is elmondta, hogy a férfit időközben megtalálták, és elindították a bűnvádi eljárást ellene.
A balesetben egyébként könnyebben sérült a vétlen sofőr és két utasa is.
Az új büntető törvénykönyv előírásai szerint baleset helyszínének cserbenhagyása esetén a tettes 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – mutatott rá a bűnmegelőzési osztály vezetője.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
szóljon hozzá!