
Hatodik alkalommal szervezik meg Kézdivásárhelyen a dísznövény-kiállítást és vásárt. A Molnár Józsiás park által befogadott rendezvényre az önkormányzat és egy magyarországi cég együttműködése révén kerül sor.
2014. május 13., 12:522014. május 13., 12:52
A rendezvény csütörtökön a kiállítók regisztrációjával kezdődik. Fél tízkor már megnyílik a Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében, a helyszínen gyerekfoglalkozásokat és gyerekeknek szóló egész napos programokat tartanak. Tíz órakor a kézműves vásár résztvevői is pakolnak a Mesterek utcájában, a jelenlevők a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület tagjai. Szintén tíz órától a a Szalmaszál virágbolt látványsátra is látogatható.
Az ünnepi megnyitóra 17 órakor kerül sor, a rendezvény fővédnökeként ünnepi beszédet mond Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Krébecz József, az Assa Divi Kft. ügyvezetője, a rendezvény társszervezője. A megnyitón közreműködik a Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja.
Pénteken reggel 9 órakor már térzene fogadja a kiállítás látogatóit, aznap is szemügyre vehető a Mesekert és a kézműves vásár. Tizenegy órakor a Manócska Napközi Otthon óvodás csoportjainak műsorát, 12 órától a Petőfi Sándor Általános Iskola III. osztályosainak előadását lehet megtekinteni, 13 órától a Fergettyű Néptánccsoport lép színpadra (az Apor Péter Szakközépiskola tánccsoportja), délután fél 3-tól a Nagy Mózes Gimnázium néptánccsoportja szerepel a programban, őket 15 órától a Gyöngyvirág Néptánccsoport (a Bod Péter Tanítóképző tánccsoportja) követi. Délután 4-től a Boldog Özséb Templom Gyermekkórusa és a Molnár Józsiás Általános Iskola közös előadásában Anyák napi könnyűzenei műsor lesz, fél öttől a Református Kollégium X.A. osztályának Hotel Menthol című nyertes előadása szerepel a programban, utánuk 17 órától a Maassluis Nyugdíjas Klub Rozmaring énekkara és székely néptánccsoportja lép színpadra.
Szombaton szintén látogatható a Mesekert és a kézműves vásár, míg 15 órától a KreaKids Stúdió szervezésében gyerekfoglalkozásra kerül sor, így a 4-18 éves korosztály képviselői installációkat készíthetnek a konstruktivizmus jegyében. Délután négytől a MiniSnaps gyerekegyüttes lép fel, 17 órától a Mózsiás Színjátszó Csoport műsora (Hópehelyke és a hét törpe) szerepel a programban, utánuk a Kóborkutyák című Gyurkovics novellát lehet megtekinteni.
A rendezvény utolsó napján az állandó programok mellett 12 órától a Vackor Óvoda előadásában a Szirmok táncát, valamint táncmomentumokat lehet megtekinteni a nagycsoportosoktól.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!