
Most már biztos, hogy megrendezik idén az 1848/49-es emlékfutást Háromszéken – tájékoztatott a Gáll Lajos Futókör vezetője Csutak Tamás.
2014. március 05., 12:372014. március 05., 12:37
„Minden engedélyt megkaptunk, az úgynevezett útadót jóindulatú segítséggel lealkudtuk, így várjuk a jelentkezőket a március 15-re szervezett eseményre”– jelentette be Csutak Tamás. Az emlékfutás főszervezője elmondta, az Országos Útügyi Igazgatóság néhány hete közel 3000 eurós összeget kért azért, mert a biciklisek és a futók elfoglalják a 11-es és 12-es országutat, de végül prefektusi segítséggel sikerült kieszközölni egy jóval alacsonyabb összeget. A több hétig tartó kérelmezés után a társaság végül csak mindössze arra 16 méterre kért pénzt, amit szaladás közben, egy időben foglalnak le az atléták és biciklisek.
Csutak Tamás elmondta, már lehet jelentkezni a futókörnél, a benevezés ingyenes. „Ez nem futóverseny, hanem emlékfutás, így bárki részt vehet, hiszen bár a táv hosszú, de csak egyik falutól a másikig kell szaladni, ami nem jelent nagy fizikai megterhelést” – hangsúlyozta a főszervező.
Az indulás reggel fél 8-kor lesz a Mikes Kelemen Főgimnázium elől, majd autóval szállítják el a résztvevőket Bereckbe. Az emlékfutás Gábor Áron szülőfalujából indul Kökösre, halálának helyszínére, majd onnan szaladnak vissza Sepsiszentgyörgyre. A táv összesen 69 kilométer hosszú, útközben minden településen megkoszorúzzák a ’48-as emlékműveket valamint előadást hallgatnak meg a falu történetéről is.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
szóljon hozzá!