Bachról, Isten „zenei reinkarnációjáról” – exkluzív interjú Varnus Xavér orgonaművésszel

Luiza Zant fantasztikus énekesnőnek találja, Bach meghatározó zenei karrierjében, a sepsiszentgyörgyi orgona meseszép, és természetesen ő maga sem csapnivaló, erre a koktélra viszonylag jó téteket kötnének a londoni fogadóirodákban – mondta a Székelyhonnak adott interjújában Varnus Xavér világhírű orgonaművész, aki december 11-én mutatja be Bach és jazz: frontális ütközés című produkcióját a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban.

Gy. Turoczki Emese

2013. december 07., 17:382013. december 07., 17:38

2014. január 09., 14:362014. január 09., 14:36

– Három évvel ezelőtt méltató szavakkal beszélt a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templom orgonájáról. Ennek is köszönhető, hogy visszatér Sepsiszentgyörgyre?

– Ha a sepsiszentgyörgyi orgona romhalmaz lenne, akkor is eljönnék, mert szeretetre méltó és műértő közönség fogadta muzsikámat három esztendeje. Az csak hab a tortán, hogy a templom orgonája Románia egyik legkiválóbb hangszere.

Izgalmas és sokat sejtető a mostani produkció címe.  A frontális ütközés majdnem harcot sugall. Erre kell számítanunk?

– A művész abban a két órában, ameddig a pódiumon áll, ugyanazt a szerepet tölti be, mint a nagy amerikai és angol ügyvédek, akiknek ugyanennyi idejük van elhitetni az esküdtekkel, hogy védencük ártatlan. Immáron negyven esztendeje azt akarom bebizonyítani a közönségnek, hogy ez a lipcsei vénember, Johann Sebastian Bach Isten zenei inkarnációja volt. Ám minden reggel, amint kilépek az utcára, érzem a döbbenetes kettősséget: Marika néninek, aki szembe jön velem Pesten, vagy Joe bácsinak, ki egy sarkon penderül elém a New York-i Times Square-en, nem sok köze van már manapság Bachhoz. Vagyis azt hiszi. De mégis ő az esküdt, s ha a jószerencse, vagy bármely egyéb ok odasodorja a koncertemre, nem vehetem félvállról hivatásomat, meg kell őt győznöm, hogy Bachot hallgatni a kevés jó dolog egyike, amiért érdemes volt erre a világra születni. Persze, lehet Bach, Shakespeare és Leonardo nélkül is élni, de őszintén kérdezem: minek?


Bach zenéje meghatározó zenei karrierjében, de mi a helyzet a jazz-zel?

– Volt a barokkzene, volt Bach, és a kettőnek szinte semmi köze sem volt egymáshoz. Tapintatosan hallgatunk róla, hogy a néhány nagy – Handel, Vivaldi, Scarlatti – mögött az elviselhetetlen középszer siserehada tenyészett a barokk korban. Minden nyeszlett fantáziájú városi zene igazgatócska elemi kötelességének érezte, hogy fércművein keresztül saját, személyes unalmát kiterjessze az emberiség reá eső szeletére. S ekkor, valamely megmagyarázhatatlan természeti jelenségként egyszer csak színre lép Bach, az egykori pozsonyi molnár, Veit Bach dédunokája, aki, mint egy bűvös prizma, magába tükrözte az európai zene őt megelőző ezer esztendejének eszenciáját, és előrevetítette azt, örökre meghatározva a zenefejlődését. Isten hangja volt ő, nem vitás: az egyetlen szóvivő az egész emberi történelemben, aki soha nem hazudott. Igaz, akinek  a hangját közvetítette, az sem. Zenéjéből értelemszerűen következik minden későbbi zenei stílus, így szorosabb értelemben véve az egykori bachi, improvizatívabb zenei előadásnak sokkal szorosabb kötelékei vannak a dzsesszel, mint egy elitista újkori klasszikus zeneszerző közönségfül-nyúzó szimfóniájának.

Milyen együttműködést vár Luiza Zantól?

– Közhely, de mélyen igaz: ameddig a mindenkori politikusok ostoba államhatárokat húzogatnak, a művészek, mint Isten szabad madarai, átrepülnek ezek fölött a szánalmas határok fölött. Hol a szellemükkel, hol fizikailag is. Luiza Zan fantasztikus énekesnő, Bachról már beszéltem, a sepsiszentgyörgyi orgona meseszép, és magam sem vagyok talán csapnivaló, vagyis erre a koktélra viszonylag jó téteket kötnének a londoni fogadóirodákban.


Ozsdolára is ellátogat, és megszólaltatja az ottani templom hangszerét. Hogy született meg ennek a fellépésnek az ötlete?

– Ne várja, hogy diplomatikus legyek, nem kenyerem. Évek óta röhögve figyelem, hogy miközben a mostani Magyarország lila ködben úszó, szőrtarisznyás álértelmiségének egy része bicskanyitogató, jóindulatnak álcázott lesajnálással beszél az államhatárokon túl élő magyarokról, és operettes álpátosszal nyivákolja a Székely himnuszt, eközben a valóságos Erdély, amely köszönő viszonyban sincs ezzel a nyáladzóan giccses zsánerképpel, hihetetlen iramban kapcsolódik Európához: tessék csak megnézni az itteni Szent György Napok programját, amely maga az eleven európai valóság, mintha csak Berlin közepén lennénk. Itt az elmúlt öt esztendőben két olyan európai szintű koncertorgona is épült, amelyről Magyarország vidéki városai még csak nem is álmodhatnak: Sepsiszentgyörgyön és Ozsdolán. Önmagam ellensége lennék, ha nem akarnék ezeken a nagyszerű hangszereken játszani. De továbbmehetünk: mutasson Magyarországon egy olyan dinamikusan fejlődő művészeti iskolát, mint amilyent Lőfi Gellért barátom vezet Sepsin. Sokszor eszembe jut az a mondat, amit annak idején Hevesi Sándor, a pesti Nemzeti Színház legendás igazgatója írt be Gobbi Hilda emlékkönyvébe, s amelyik mondatot Erdély jobban megtanulta, mint Magyarország: „Nempofázni! Dolgozni!”

 Koncertek kedden és szerdán
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király katolikus templomban december 11-én, szerdán 19 órától lép fel Varnus Xavér orgonaművész, meghívottja Luiza Zan jazzénekesnő,  közreműködik Czirják Tamás (dob) és Bodóczki Ernő (nagybőgő). A koncert Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része. Egy nappal korábban, kedden 19 órakor az ozsdolai római katolikus templom orgonáját szólaltatja meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés