Antal: nem a prefektustól, hanem a jogszabályoktól várom el, hogy megoldja a problémáinkat

A három székely megyéből csupán egybe nevezhetnek ki magyar prefektust, a választás több megfontolásból is Maros megye lesz. Kovászna megye még az alprefektusi tisztséget is átruházná egy olyan megyébe, ahol a szórványmagyarság él – fejtette ki portálunknak Antal Árpád (képünkön), Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Szabó Enikő

2014. március 05., 20:392014. március 05., 20:39

Az RMDSZ kormányra lépése kapcsán folytatott politikai egyezkedések nyomán Kovászna, Hargita, és Maros megyék közül csupán egyetlen megyébe neveznek ki magyar prefektust. Az előbbi két megye lemondott erről Maros megyében javára, mert ott még nem volt magyar kormánymegbízott.

Hasonló megfontolásokból a háromszékiek átadnák a megígért alprefektusi tisztséget Kolozs vagy Temes megyék valamelyikének – számolt be az RMDSZ kormányra lépésének körülményeiről Antal Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, bár a különböző tisztségekre nem tartanak igényt, kérik Dumitru Marinescu, jelenlegi prefektus leváltását. Álláspontjuk szerint a kormánymegbízott rosszhiszeműen kezelte a székelyek ügyeit, többek között a zászlóügyet is, hisz mintegy húsz település ellen indított zászlópert. Antal Árpád rámutatott, csupán annyit kérnek, hogy olyan személyt nevezzenek ki a prefektusi tisztségre, aki korábban nem bántotta a magyar közösség érdekeit és a jövőben sem lesz rosszakaratú a magyar közösséggel szemben.

Antal leszögezte, hogy a tapasztalat azt mutatja, bárkit megtehetnek prefektusnak, amíg a jogszabályok rosszak, és a rendszer olyan amilyen, a problémák nem oldódnak meg. „Ezért nem a prefektustól, hanem a jogszabályoktól várom el, hogy megoldja a problémáinkat” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés
2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
Hirdetés