
Hagyományos hegyvidéki élelmiszereket mutattak be vasárnap Sepsiszentgyörgyön, az egykori Bodok szálloda előtti téren. A vásárt hagyományteremtőnek szánták, így a jövőben is megrendezik.
2014. október 27., 12:442014. október 27., 12:44
2014. október 27., 12:512014. október 27., 12:51
A helyi termékek mellett különböző mezőgazdasági eszközt is bemutattak a résztvevők. A termékvásárra majdnem ugyanazok a termelők jelentkeztek, akik a havi rendszerességgel szervezett vásárokon is jelen szoktak lenni, így házi készítésű tejterméket, pékárut, lekvárokat és mézeket lehetett kóstolni, vásárolni. Ugyanakkor megjelentek az igazán hegyvidékre jellemző élelmiszerek is: gombafélék, mézek és erdei gyümölcsök – lekvár vagy savanyúság formájában elkészítve.
A vásár ideje alatt traktorokat is kiállítottak, ami leginkább a gyerekek tetszését nyerte el, de kísérő gyerekprogramokat is szerveztek: kisnyulakat lehetett simogatni, vagy töklámpást készíteni. Emellett lacikonyha is működött a vásár ideje alatt, ahol töltött káposztát és különböző más hagyományos ételkülönlegességeket kóstolhattak az arra járók.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!