
Fotó: Vargyasi Levente
A Borvíz-útja program keretén belül felújított gyógyfürdők működtetőjét figyelmeztette, és pénzbírságot is kiszabott a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal, mert balneológiai engedélyek nélkül nevezték magukat gyógykezelő központnak – tájékoztatott Mircea Diacon. Az intézményvezető szerint szabálytalanul működnek a gyógyfürdők: ígéreteiket nem tudják iratokkal alátámasztani.
2014. július 28., 15:442014. július 28., 15:44
2014. július 28., 16:362014. július 28., 16:36
A felújított háromszéki gyógyfürdők működtetőit bírságolták meg a fogyasztóvédők egy tematikus ellenőrzés során. A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal munkatársai félretájékoztatás miatt szabtak ki összesen ezer lejes pénzbírságot a fürdőket üzemeltető AquaSIC Egyesületnek.
Demeter István az ellenőrzött két központ és másik három gondnoka elmondta, hogy a figyelmeztetést tudomásul vették, és egy más elnevezésen gondolkodnak. Feltételezhetően a Borvíz-útja fürdők, vagy a népi fürdő, illetve a szabadidőközpont elnevezések közül választanak megnevezést az oltszemi, málnási, előpataki, hatolykai és bölöni központoknak. Ez utóbbit egyébként két hét múlva adják át.
Ami a gyógyfürdő elnevezést illeti nemcsak sok pénzbe, de sok időbe is telik a balneológiai vizsgálat és engedélyeztetés, hiszen a vizek sokéves követését feltételezi. A fürdők népszerűek, bár befogadóképességük kicsi, azonban nem kifejezetten nyereséggenerálók – mutatott rá Demeter. Hozzátette: „ezeket a gyógyfürdőket őseink tapasztalataik alapján használták, tehát konkrét gyógyhatásukat vettük alapul a felújítások során.”
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!