Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 22 éves és egy 23 éves férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy széfet, ékszereket, készpénzt és több más értéktárgyakat loptak el egy maroshévízi lakásból.
Gyergyóditró község polgármesteri hivatala teljes körű felújításon esik át a következő hónapokban. Úgy számolnak, hogy hat hónapig kell a tevékenységet más helyszíneken folytatniuk.
Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint javítási munkálatok miatt április 3-án, csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünet várható Gyergyószentmiklós több utcájában.
A gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola hat diákja és két tanára márciusban Észtországban vett részt egy tanulmányi úton. Több város nevezetességeit is megismerhették.
Szekérrel ütközött egy autó péntek délután Gyergyószentmiklós és Gyergyóalfalu között, a 13B jelzésű országúton. A balesetnek három sérültje van.
Beázott a plafon tetőszigetelés után az egyik felújítás alatt álló gyergyószentmiklósi tömbház negyedik emeleti lakásában. A szigetelési hibát a kivitelező kijavította, kártérítés a beruházás befejezése után, jótállási időszakban jöhet szóba.
Falopás közben értek tetten a rendőrök három férfit szerdán, akik a gyanú szerint 2024 novemberétől jelentős mennyiségű fát loptak el Gyergyóditró község erdős területeiről. A gyanúsítottakat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték.
Gyergyószentmiklóson tavaly létesült egy zöldövezet, amit járda vesz körbe, ennek ellenére vannak, akik egyszerűen átvágnak rajta. Ez egy olyan jelenség része, ami más formában is megmutatkozik sok helyen: vannak, akik nem becsülik a köztulajdont.
A Hargita megyei tanács alelnöki tisztségének gyakorlásától eltiltott Barti Tihamér tevékenykedhet megyei önkormányzati képviselőként, és az RMDSZ Gyergyószentmiklósi Városi Szervezetének elnöke is lehet – döntött a Marosvásárhelyi Ítélőtábla.
Pénz és az időjárás felmelegedése szükséges ahhoz, hogy elkezdődhessen a Gyilkostó út javítása Gyergyószentmiklóson. A jelenleg katasztrofális állapotban levő, fontos útszakaszt azonban még egyszer teljes hosszában fel kell ásni az idén.
Ahogy az elmúlt négy évben rendszeresen, a Monturist ismét úgy hívta meg Gyergyószentmiklós önkormányzatát a közgyűlésére, hogy a város már érdemben ne is vehessen részt. A képviselő-testület csütörtöki ülésén e körül forgott a beszélgetés.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Román-boszniai cégtársulás építi az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
Gyergyószentmiklós legnagyobb orgonáját szentelték fel szerdán, Szent József ünnepnapján a felszegi városrészben található Munkás Szent József-templomban. Azonban nemcsak a városban, de az egész megyében különlegesnek számít ez a hangszer.
Az áramszolgáltató közlése szerint javítási munkálatok miatt március 20-án 9 és 14 óra között áramszünet lesz Gyergyószentmiklós egy részén.
Elkezdődött Gyergyószentmiklóson a veszélyesnek minősített köztéri fák kivágása. A központi parkban indult a munka, majd haladnak a város más részei felé. Mintegy 35–40 fát kell kivágni, helyükbe másokat ültetnek.
Nem ment rosszul a sora a katonának, amikor olyan ételt kapott, amilyent Török Zoltán főzött vasárnap Gyergyószentmiklóson. A 19. alkalommal megrendezett katonaeledel-kóstolóval folytatódott egy hagyomány. A jövőben is megtartanák.
A gyergyószentmiklósiak idén másképp ünnepelték március 15-ét, mint korábban. Szebb volt a hangulat, és a résztvevők létszáma is többszöröse volt annak, ami ezelőtt jellemző volt. A nagy elődökre emlékeztek, de a mai hétköznapi hősökre is gondoltak.
Kigyulladt egy garázs kedden este Marosfőn, egy személygépkocsi és egy robogó volt benne. Az eset miatt egy 66 éves nő pánikrohamot kapott.