Visszatért a síélet a Nagy-Cohárdra

Az ötlet nagyon egyszerű, de annál kézenfekvőbb. Ha már újra síznek a Cohárd elfeledett sípályáján, elevenedjen meg azoknak az éveknek a síző hangulata is, amely a pálya fénykorában, a hetvenes-nyolcvanas években uralkodott itt. Az alap adott volt: akkoriban sem volt felvonó, a hátán cipelte mindenki a sílécét meredek, megerőltető kilométereken keresztül, s ezt megismételni már önmagában múltidézést jelent. Valószínűleg bátran kijelenthetjük, 25-30 éve is jó volt a hangulat a sízők közösségében, mert a nosztalgia síverseny hangulata nagyon is vidámra sikeredett. Ehhez persze hozzájárult a boros tea, a kabátzsebből elővarázsolt pálinkás flaskák tartalma is, de elsősorban maguk a résztvevők tettek sokat azért, hogy ez egy igen kellemes esemény legyen. Ha valakinek oka volt a szomorúságra, az valószínűleg lent, a hegy lábánál hagyta.

Persze az igazi vidámságot a „maskarázás” hozta meg, sokan belementek a játékba, előkeresték a padlásról a divatjamúlt füssnadrágot, a csehszlovák sísapkákat, előkerültek az akkoriban még megbízható, de ma már megmosolyogtató sílécek, botok, az évtizedek óta egy sarokban porosodó bakancsok. Kóstoló a nyolcvanas évek kelet-európai sídivatjából. Volt, aki ugyancsak harmincéves fényképezőgépét is kihozta. És voltak, akik még visszább mentek az időben, a kötött gyapjúpulóverek és a bojtos sapkák révén egy még korábbi korszakot vittek fel a hegyre.

Számos síző népviseletben, posztó bekecsbe öltözve, kucsmásan csúszott le a pályán, de volt, aki csizmára kötött síléceken versenyzett. Összesen 46 versenyző állt rajthoz, a legtöbben gyergyóiak és környékbeliek, de érkeztek Marosvásárhelyről is. A legidősebb síző 74, a legifjabb 4 éves volt, de a legfiatalabb résztvevő egy másfél éves „tehetség” volt, igaz, ő nem saját lábán, hanem bebugyolálva, szülői háton teljesítette a versenyt. Amint a felhívás is szólt, ezúttal nem a sebesség számított, hanem az, hogy ki mennyire autentikus öltözetben szerepel.  A legjobbakat, legérdekesebbeket díjazták, de mindenki emléklapot vihetett haza egy valóban emlékezetes síversenyről. Különdíj járt azoknak, akik a fából fabrikált hagyományos szánkóval „székely bobosként” szerepeltek.

A szervezők méltán voltak elégedettek. Nagy Zoltán alpolgármester elmondta, sikeresnek bizonyult a rendezvény, annak ellenére, hogy a hely nehéz megközelíthetősége, a hegymászási erőpróba miatt sokan nem láttak igazán ebben lehetőséget. Ez azonban csak az első lépés – mondta az alpolgármester –, ami várhatóan egy sokéves sorozat első állomása. Tatár Attila szervezőként és műsorvezetőként is szerepelt vállalt. Elmondta, jóleső érzés látni, hogy ennyien kijöttek a Nagy-Cohárd nyergébe. Ez jelzi, hogy sokak érdeklődését felkeltette, hiszen „csak úgy sétálni” aligha jött volna valaki fel a hegyre. Lukács Lehel azt emelte ki, hogy teljesülni látszik a cél, felhívni a figyelmet az alvó téli Gyilkos-tó nyújtotta kikapcsolósási lehetőségekre. „Azt is fontos kiemelni, hogy amit régi filmekről, képekről, az öregek elbeszéléséből ismerhetett meg a fiatalság, az nem csak nosztalgikus, hanem számukra is érdekes.”