
Fotó: Balázs Katalin
Tulajdonost és nevet változtatott a Gyergyószentmiklóson hulladékgazdálkodási tevékenységet végző cég. Az egykori AVE Hargita neve RDE lett, tulajdonosa a magyar állam, új igazgatója pedig állítja, a lakossággal együtt akarnak fejlődni e szolgáltatás terén. Szerződéskötésre buzdít, mert olcsóbb, mint a 10 lejes szemétilleték, amit mostantól kell fizetni.
2015. február 19., 21:152015. február 19., 21:15
2015. február 19., 21:152015. február 19., 21:15
„Az új vezetőséggel új lendületet szeretnénk adni e szolgáltatásnak a városban” - fogalmazott Nagy Zoltán alpolgármester, bemutatva az AVE örökébe lépő RDE Kft. három elöljáróját. Koszta Attila igazgató mellett jelen volt Nemes Ervin technikai igazgató és Dezső Gabriella, a gyergyószentmiklósi területi vezető.
2013 szeptemberétől működik a jelenlegi hulladékkezelési rendszer Gyergyószentmiklóson, és akárcsak a többi településen, a kft. minőségi szolgáltatást igyekszik nyújtani – közölte Koszta Attila, aki tavaly decembertől igazgatója a cégnek, amely akkor még az AVE Hargita nevet viselte. Elmondta, minden maradt a régi, a szolgáltatások minősége és a struktúra nem változik, csupán a cég neve lett más. Ennek oka, hogy az új tulajdonos, a magyar állam a régi nevet nem vásárolta meg a korábbi osztrák tulajdonostól.
A szolgáltatás minőségét alátámasztandó beszélt a földbe süllyesztett konténerekről, melyek jobban távol tartják a kukázókat, mint a korábbi edények. Még így is előfordul, hogy a tárolókból kiszedik a hulladékkal teli tasakokat, átválogatják, és amit értéktelennek vélnek, szétdobálják. Ennek meggátolására újabb módszert dolgoz ki a szolgáltató. Fejlesztési tervek is vannak, erről időben és rendszeresen szándékszanak tájékoztatni a lakosságot.
A gyergyószentmiklósi géppark két szállítóeszközből áll, ezek egyike a hulladékgyűjtő autó, mely a lakónegyedekből, kertes házaktól szállítja el a szemetet, a másik a konténerszállító, mely cégeknek, magánszemélyeknek szállít ki különböző méretű konténereket. Két sofőr, három rakodó és egy gyűjtőpont-takarító van Szentmiklóson. Összesen 24 gyűjtőpont található a város területén, a szigeteken a harminchárom földbe süllyesztett, három köbméteres kuka mellett vannak a szelektív hulladék gyűjtésére alkalmas edények, az úgynevezett harangok, illetve a hamu tárolására alkalmas fémedények is.
A szerződéssel rendelkező, kertes házban lakók a család nagysága függvényében kaptak megfelelő méretű szeméttároló edényt. A 120-240 literes kukákból 2400-at osztottak ki, cégeknek 65 darab 110 literest, illetve 30 darab öt köbmétereset adtak ki.
Kertes házaknál hétfőtől péntekig, lakónegyedekben hétfőtől szombatig tart a szemétgyűjtés. A begyűjtött mennyiség egy hónap alatt Gyergyószentmiklóson átlagban 320 tonna.
Egy lejjel olcsóbb a szemétdíj 2013 szeptemberétől. Ez 5,58 lej havonta személyenként abban az esetben, ha szerződéses viszony van lakos és szolgáltató között. Egyébként 10 lejes illetéket kell fizetni a polgármesteri hivatal kasszájába. Az összeg nem újdonság, az viszont igen, hogy Nagy Zoltán kijelentette: a korábbi hírektől eltérően visszamenőleg nem kell kifizetniük a szemétilletéket azoknak, akik nem kötöttek szerződést a szolgáltatóval. „Tavaly a tanulás éve volt, mostantól terheljük rá mindazokra a havi tíz lejes összeget, akik nem kötöttek szerződést. Írásban is felszólítunk mindenkit, keresse fel az RDE irodáját, kösse meg a szerződést, mert az a tisztességes, és az az olcsóbb is, ha nem teszi meg harminc napon belül, ráterheljük adójára. Fizetni mindenképp kell, és ez a módszer arra is, hogy a határban, mezőkön ne létesüljenek illegális szemétlerakók.”
Jelenleg hozzávetőleg 14 ezer városlakónak van szerződése a szolgáltatóval, a lakosság mintegy huszonöt százaléka nem fizet, annak ellenére, hogy szemetet termel.
Elhangzott az is, hogy azok sem mind pontos fizetők, akik megkötötték a szerződést az AVE-val. Vannak elmaradások, vannak, akik akár egyéves hátralékot is felhalmoztak. A büntetőkamat mellett az ügy jogi útra való terelésére, az adósság felhajtásra is számíthatnak – közölte Dezső Gabriella területi vezető. Elhangzott, a cég belső szabályzata rögzíti ugyan, hogy mekkora az a maximális összeg, melynél bírósági végrehajtóhoz fordul a cég, de ezt nem kívánják nyilvánosságra hozni. Úgy tisztességes, hogy ha a fogyasztó szolgáltatást kap, annak ellenértékét időben kifizesse.
Az új cégvezetőség sem határolódik el attól, hogy a szociálisan erre rászorultak igen indokolt esetben mentesüljenek a szemétdíj kifizetése alól – válaszolta újságírói kérdésre Koszta Attila, hozzátéve, többféle fejlesztést és együttműködés-ösztönzést terveznek, melyekről időben tájékoztatják majd a lakosságot.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!