Több mint kétszázan próbálták ki szombaton Gyergyóremete új kerékpárútját, amelyet futók, sétálók és babakocsit toló édesanyák is birtokba vettek. A 3,2 kilométeres aszfaltcsíktól azt várják, hogy egyre többeket mozgásra ösztönöz majd.
2026. március 28., 18:322026. március 28., 18:32
Fotó: Pinti Attila
Több mint kétszázan próbálták ki szombaton Gyergyóremete új kerékpárútját, amelyet futók, sétálók és babakocsit toló édesanyák is birtokba vettek. A 3,2 kilométeres aszfaltcsíktól azt várják, hogy egyre többeket mozgásra ösztönöz majd.
2026. március 28., 18:322026. március 28., 18:32
Fotó: Pinti Attila
Több mint kétszázan használták ki a lehetőséget Gyergyóremetén, hogy az elsők között próbálják ki a község új kerékpárútját. A Bánya utca végén vidám közösség gyűlt össze, hogy a hivatalos avatást követően birtokba vegye az új aszfaltcsíkot.
Beszédében Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta: a beruházás összértéke 3,6 millió lej volt, amelyből 1,4 millió lejt országos fejlesztési alapból nyert a község, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzat biztosította.
A kerékpárút teljes hossza 3192 méter, szélessége 3 méter.
A pálya kétméteres sávban 4 centiméter vastagságú aszfaltburkolatot kapott. Kialakítása kifejezetten a kerékpáros közlekedést szolgálja, ezért gépjárművek, kvadok és hasonlók nem hajthatnak rá, mivel ezek gyorsan károsítanák a felületet.
Fotó: Pinti Attila
A mezőgazdasági forgalom számára külön segédutat építettek, így a környező területek megközelíthetősége nem változott, a gazdák továbbra is el tudnak jutni a földjeikre – hangsúlyozta a polgármester.
A közeljövőben tájékoztató táblák kihelyezését is tervezik, amelyek a környék természeti értékeit és látványosságait mutatják majd be.
Fotó: Pinti Attila
A község vezetése a további bővítés lehetőségén is gondolkodik. A térség önkormányzatai régóta tervezik a teljes Gyergyói-medencét összekötő kerékpárút-hálózat kialakítását, amelynek ez a gyergyóremetei út is része lehet. Amint Laczkó Albert Elemér kérdésünkre válaszolva elmondta, a kivitelezési munkálatok decemberben fejeződtek be, és
ami egyértelműen jelzi a beruházás létjogosultságát. A fejlesztés az Egészséges Gyergyóremete elképzeléshez illeszkedik, amelynek célja, hogy minél több mozgásforma és sportolási lehetőség váljon elérhetővé a községben.
Fotó: Pinti Attila
Az ünnepségen Bakó Antal plébános mondott áldást, és Simon István helyi tanácsos is felszólalt. Kiemelte: a beruházás akkor éri el célját, ha minél többen és megfelelően használják az utat sétára, futásra vagy kerékpározásra. Mint fogalmazott, minden száz méter megtétele gyógyszer a magas vérnyomásra, cukorbetegségre, ugyanakkor nyugtató hatású is lehet.
– vélekedett.
Fotó: Pinti Attila
A mostani megnyitót egyfajta főpróbának is tekintik: a jövőben egy nagyszabású rekordkísérletet is terveznek, amelynek célja az egy vonalban haladó kerékpárosok számának világrekordja. Erre kétezer résztvevőt várnak majd.
A hivatalos átadás egyedi módon zárult:
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Több mint 180 ezer lej gyűlt össze a Fuss Neki! Gyergyó programban szombatig, vagyis addig, amikor a közösségi ügyeket képviselő nagyköveteknek teljesíteniük kellett a felvállalt kilométereket. Az adományozásra még jövő héten is van lehetőség.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
szóljon hozzá!