A költségcsökkentő intézkedések miatt a következő tanévtől nő az összevont osztályok száma Hargita megyében, de az alacsony gyerek- és diáklétszám miatt tanintézetek összevonására is sor kerülhet ősztől.
2014. január 22., 11:162014. január 22., 11:16
2014. január 22., 11:282014. január 22., 11:28
Nagyjából elkészült már a következő tanévre vonatkozó beiskolázási terv Hargita megyében, noha ezt még nem véglegesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. Az új tervben nem lesznek óriási változások, de a bérköltség-túllépések miatt elrendelt szigorítások hatással lesznek a tervezett csoportok és osztályok számára, több településen az iskolahálózatot is módosítani kell. Mint azt Waczel Ferenc, a megyei tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője elmondta és Bartolf Hedvig főtanfelügyelő megerősítette, a következő tanévtől mintegy tíz-tizenöttel nő majd az összevont osztályok száma a megyében.
„Tavaly sok osztályban nem volt meg a minimum tizenkét tanuló, és emiatt jóváhagytuk a létszám alatti osztályok indítását. Ezt idén nem fogjuk ilyen könnyedén megengedni, csak rendkívüli esetben, nagyon alapos megfontolás után” – fogalmazott az osztályösszevonásokkal kapcsolatban a főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség az elmúlt év végén döntött arról, hogy a bérköltség-túllépések csökkentése érdekében nem ad engedélyt létszám alatti osztályok indítására, ugyanis a fejkvótás finanszírozási rendszer miatt túl sokba kerül azok fenntartása.
Az alacsony diáklétszám miatt nemcsak osztályok, hanem tanintézetek összevonásának szükségessége is felmerült. Csíkszeredában, Gyergyóditróban és valószínűleg Székelykeresztúron is újra kell gondolni és át kell alakítani az iskolahálózatot, mert ezeken a településeken vannak olyan tanintézetek, amelyek nem felelnek meg az oktatási törvény előírásainak, egyes óvodákban az előírt százötvennél kevesebb a gyerek, több iskolában pedig háromszáznál kevesebb a diák – mondta Bartolf Hedvig.
Mivel az iskolahálózat megszervezése a helyi önkormányzat feladatkörei közé tartozik, a tanfelügyelőség képviselői megbeszéléseket folytattak az érintett települések vezetőivel a szükséges átszervezésekről. Ha az előírtnál kevesebb a gyereklétszám egy tanintézetben, az elveszíti jogi személyiségét, és egy másik, nagyobb diáklétszámú tanintézet alárendeltségébe kerül. Ez alól azonban kivételt képeznek azok az esetek, amikor a településen nincs más iskola vagy óvoda, ilyenkor az előírtnál kisebb gyereklétszámmal is működhet az adott tanintézet – magyarázta a főtanfelügyelő, hozzáfűzve, hogy ilyen helyzetben van például a fenyédi vagy a székelyderzsi iskola is.
Az új beiskolázási tervet a közeljövőben véglegesíti a megyei tanfelügyelőség, a korábban megszabott január 15-ei határidőt meghosszabbította az oktatási minisztérium, ugyanis időközben egy kormányrendelettel módosították az oktatási törvényt, és emiatt a szakiskolai oktatásra vonatkozó beiskolázási tervet újra kell készíteni a megyei tanfelügyelőségen.
Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
szóljon hozzá!