
Gyergyószentmiklóson, a téglagyári cigánytelepen májusban magyarok és cigányok együtt imádkoztak a Baptista Roma Közösségi Ház átadóján. Azóta két újabb épületet is létesítettek, a tisztálkodásra, a tanulásra fektetnek hangsúlyt. Novák Zsolttal, a Gyergyószentmiklósi Baptista Közösség lelkészével beszélgettünk.
2014. december 23., 12:452014. december 23., 12:45
„A cigány közösségben külsőségekben nem készülnek a karácsonyra, inkább várnak. Ahhoz vannak szokva, hogy karácsonykor hoznak nekik a külföldiek adományokat. Nem látom azt, hogy valamit a saját maguk számára megteremtenének. A baptista közösséghez tartozó testvéreinknek igyekszünk többször is elismételve megtanítani, mi is történt karácsonykor. Az ünnepek történetét nem ismerik, ezért részletesen el kell magyarázni nekik, tisztázni kell a jelentőségüket” – mesélte Novák Zsolt.
Háromlépcsősre tervezték az építkezést a Téglagyárnál, a közösségi ház után a délutáni tanoda felépítése következett volna, majd a tisztálkodást szolgáló ház megépítése. Az utóbbi két lépcsőfokot egyszerre lépték meg Novák Zsolt lelkipásztor irányításával, mindkét épületet felhúzták, csupán a belső munkálatok vannak hátra.
A téglagyári délutáni tanodát 48 gyerekre méretezték, és a negyedik, ötödik, hatodik osztályos gyerekekkel foglalkoznának induláskor. „A délutáni iskola átadását legkésőbb márciusra tervezzük. Nyilván nem mi kell kitaláljuk a spanyol viaszt, az afterschool működését, mert megvan” – mondta Novák Zsolt.
A tisztálkodást szolgáló ház, a higiéniai blokk is tavasszal nyitja meg ajtaját, a működtetését szintén egy jól kidolgozott program szerint tervezik. „Egy rendszert fogunk kidolgozni, melyet a gyakorlathoz kell majd igazítsunk, az elképzelés megvan, de formálható. A tervek szerint egy megbízható házaspár fogja működtetni a házat. A tisztálkodásra külön helyiséget biztosítunk a nőknek, külön a férfiaknak. Mosókonyhát is kialakítottak, már úton vannak a mosógépek, melyeket szintén a támogatóink által kapunk meg” – ismertette Novák. Hangsúlyozta, bárki használhatja az általuk felajánlott tisztálkodási lehetőséget, program szerint, időre beosztva.
A lelkész kitért a cigányságnak az építkezéshez való hozzáállására is. „Amikor a munkát elkezdtük, megmagyaráztam nekik, hogy ez a cigányoknak, nekik épül, a sajátjukat építik, és nem ők segítenek a magyaroknak, hanem a magyarok segítenek nekik. Ez mára nagyrészt tudatosult: nem ők a segítségek, és nemcsak a téglagyárnál lakóknak, hanem a város cigány lakosságának épül itt minden” – mondta Novák Zsolt. Kiemelte: „Amellett, hogy dolgoztak, szakmát is tanultak, és van köztük nagyon tehetséges ember is. Egyeseknek már van céljuk, megváltoztak, jövőt terveznek, megtalálták a remény lángját magunkban és családjukban”.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!