
Fotó: Pethő Melánia
A kátyúzás előkészítésekor derült ki, annyira rossz a gyergyószentmiklósi Miron Cristea utca burkolatának állapota, hogy javítani már nem igazán lehet. Ezért a megrongálódott burkolatot felszedik, és egy vékony aszfaltréteget húznak az útfelületre.
2014. június 17., 18:112014. június 17., 18:11
2014. június 17., 18:212014. június 17., 18:21
„Ideiglenes megoldás arra, hogy közlekedni lehessen a sétálóutcában” – mondta a jelenleg zajló munkálat kapcsán Mezei János polgármester. Mint részletezte, a szóban forgó utcát a főtér rendezésével együtt szeretnék felújítani, erre azonban még várni kell. „Pályázati úton szeretnénk megvalósítani, legjobb esetben két év múlva kerülhet rá sor” – mondta Mezei.
A sétálóutcában addig is változtatásokat vezetnek be: oszlopok kihelyezésével zárják le az utcát az autós forgalom elől. Az ott lakók a tömbházak és az ortodox templom közötti részen parkolhatnak majd.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!