
Másfél hét van hátra iskolakezdésig, a tanszereket forgalmazó gyergyószentmiklósi üzletekben egyelőre kevés szülő vásárol. A tapasztalatok szerint az utóbbi időben az iskolakezdés napján a legnagyobb a forgalom.
2013. szeptember 03., 19:092013. szeptember 03., 19:09
2013. szeptember 03., 19:192013. szeptember 03., 19:19
Gyergyószentmiklós főterén több üzletben is kaphatók tanszerek, az árak viszont nagyjából megegyeznek, kevés a különbség egyik vagy a másik bolt kínálata között. Az elárusítók szerint jelenleg az iskolás gyermekek szülei még nem érdeklődnek különösebben a tanszerek iránt.
„Kevesen vásárolnak előre. Általában az iskolakezdés napján és az első héten van a csúcspont, amikor mindenki megveszi a szükséges tanfelszereléseket.
Ez normális is, hiszen például annyiféle könyv van mostanában, hogy a szülő nincs, honnan tudja, pontosan milyen méretű borítóra lesz szüksége a gyermekének. Amikor a tanítók, tanárok elmondják, mit kell beszerezni, akkor vásárolnak” – magyarázta az egyik üzlet eladónője.
Egyre több helyen lehet kapni tanszereket, többek közt a nagyobb áruházakban, így megoszlik a vásárlóközönség, de egyelőre alig egy-két érdeklődő vásárolt füzeteket és egyéb tanfelszereléseket - állapította meg egy másik üzlet alkalmazottja.
Hozzátette, ők arra törekednek, hogy lehetőleg a legolcsóbb termékeket kínálják, hiszen az utóbbi években erre van nagyobb igény. Kevés szülő engedheti meg magának, hogy a drágább tanszerekre költsön.
40 lejes „kezdőcsomag”
Az árak hasonlóak, két helyen is csaknem ugyanaz az érték jött ki, amikor megkértük, állítsanak össze egy elsős iskolakezdéséhez szükséges csomagot. A nagyobb tétel természetesen az iskolatáska. Ebből a 18 lejes a legolcsóbb. Tolltartót 10 lejért találtunk az általunk felkeresett üzletekben.
Egy, elsősök által használt füzet (ebből is két típusú van forgalomban) 1 lej. 4 lejbe kerül egy színesceruza-készlet, 3 lejes a legolcsóbb, hatszínű filctoll. A rajzfüzet 1,30 lejbe kerül, egy rajztömb ára pedig 3,50 lej. Papírragasztót 2 lejért kínálnak.
A tanszereket kínáló eladónők szerint a lehető legolcsóbb „kezdőcsomag” kijön 40 lejből, de ehhez valószínűleg még vásárolni kell néhány dolgot (füzet- vagy könyvborítókat 80 baniért, illetve 1 lejért darabját), címkéket (1 lejért 8 darabos ívet) a tanítók kérésének megfelelően.
Persze nemcsak az elsősöket kell „felszerelni” tanszerekkel. A nagyobbak például drótos 80 lapos füzetet 3,50 lejért, nagyobb, A4-es méretű füzetet pedig 4,50 lejért kaphatnak.
Az igényeknek és a szülők zsebének megfelelően a felsoroltaknál természetesen jóval drágább tanszerek is kaphatók. Van iskolatáska 110 lejért is a boltokban, ahogy 78 lejes tolltartó is.
Ami a termékek díszítését illeti, a tanszergyártók idén úgy gondolják, a lányok körében a Hello Kitty, míg a fiúk között a Ben10 vagy a Bakugan rajzfilmsorozatok főszereplőivel illusztrált füzetekre, táskákra stb. van a legnagyobb igény. Nem tűntek el a „hagyományos szuperhősök”, Batman vagy Pókember sem, ezekkel is díszítik még a tanszereket.
Az iskolakezdésig másfél hét van hátra, tehát van még idő beszerezni a szükséges tanszereket. Azonban ajánlott megvárni az első tanítási napot, amikor a tanítók, tanárok pontosan elmondják, hogy mire is lesz szükség.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!