Kulturális fesztivál A Fejedelemmel

Csütörtökön rajtol a II. Nyári Kulturális Fesztivál Gyergyószentmiklóson. A rendezvénynek idén is része lesz az Unplugged Fest, amelynek keretében tizenöt együttes teszi dallamossá a gyergyói estéket. A szervezők tömegekre számítanak, több tízezreket várnak a leghangsúlyosabbnak meghirdetett programra, A Fejedelem című rockmusical erdélyi ősbemutatójára.

Pethő Melánia

2014. július 09., 17:272014. július 09., 17:27

2014. július 09., 18:002014. július 09., 18:00

A II. Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál Székelyföld kultúrmágnesét készül üzembe helyezni – hirdetik a szervezők, hozzátéve, a rendezvényt építeni kell. Már idén is vonzó programot állítottak össze, igényes, tartalmas kikapcsolódást kínálva az érdeklődőknek. A fesztivál négy napja során tizenöt akusztikus zenekar lép fel, kiállítások, gyermekprogramok, kézműves vásár, kuruc nap, borkóstoló és számos kísérőrendezvény szerepel a kínálatban.

A fesztivál fő attrakciójaként hirdetik A Fejedelem című történelmi rockmusicalt, az egri Gárdonyi Géza Színház társulata és az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. közös produkcióját szombaton este 8 órától mutatják be. Az eseményt Székelyföld-szerte hirdetik a plakátok, egész Erdély olvashatja az újságokban, digitális sajtóban és hallhatja a rendezvény beharangozóját a rádiókban. Ezen túlmenően A Fejedelem óriásplakátját Hargita megye minden nagyobb rendezvényén is kifüggesztették a szervezők.

A Fejedelemről

Moravetz Levente–Balásy Szabolcs–Horváth Krisztián történelmi musicalje II. Rákóczi Ferenc életét kíséri végig a szabadságharc alatti időben. Ahogyan Moravetz Levente, a darab rendezője értékeli, a musical a szabadságharc látleletét alkotja meg, mely bár elbukott, azért a legnagyobb magyar sikertörténet. Rákóczi szemlélete ma is aktualitással bír, bár méltánytalanul keveset foglalkozik vele a magyar színházirodalom. A szerzőhármas éppen ezért úgy gondolta, meg kell emlékezni egy olyan magyar emberről, akinek törekvéseit a mai napig zászlóira tűzték, tűzik azok, akik szebbet és jobbat akartak ennek az országnak.

Szombaton tehát Gyergyószentmiklósra jön A Fejedelem, addig viszont számos programmal várják az érdeklődőket. A kezdőnapon a Városi Könyvtárban délután 2-kor nyílik a Láthatatlan Gyergyószék  című kiállítás, 5 órától pedig a Szín-kron csoport várja a közönséget a Művelődési Ház Bocsárdi Angi Gabriella-stúdiótermébe. A Fox Band 18 órakor lép a kultúrház nagytermének színpadára. A Népművészeti Alkotóház két program helyszíne lesz csütörtökön: este 8 órától a Meszesek című néprajzi dokumentumfilmet mutatják itt be, ezt követően pedig kóstolót tartanak Seprődi József pincészete boraiból.

Az első nap koncertjeinek a YourLivingRoom ad otthont, este 9 órától George, 10-től a No Sugar, azt követően pedig a The Blast lép színpadra. A a fesztivál részletes programja, A Fejedelem ajánlója és egyéb tudnivalók megtalálhatók a www.kulturfeszt.ro honlapon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés