
Csütörtökön rajtol a II. Nyári Kulturális Fesztivál Gyergyószentmiklóson. A rendezvénynek idén is része lesz az Unplugged Fest, amelynek keretében tizenöt együttes teszi dallamossá a gyergyói estéket. A szervezők tömegekre számítanak, több tízezreket várnak a leghangsúlyosabbnak meghirdetett programra, A Fejedelem című rockmusical erdélyi ősbemutatójára.
2014. július 09., 17:272014. július 09., 17:27
2014. július 09., 18:002014. július 09., 18:00
A II. Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál Székelyföld kultúrmágnesét készül üzembe helyezni – hirdetik a szervezők, hozzátéve, a rendezvényt építeni kell. Már idén is vonzó programot állítottak össze, igényes, tartalmas kikapcsolódást kínálva az érdeklődőknek. A fesztivál négy napja során tizenöt akusztikus zenekar lép fel, kiállítások, gyermekprogramok, kézműves vásár, kuruc nap, borkóstoló és számos kísérőrendezvény szerepel a kínálatban.
A fesztivál fő attrakciójaként hirdetik A Fejedelem című történelmi rockmusicalt, az egri Gárdonyi Géza Színház társulata és az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. közös produkcióját szombaton este 8 órától mutatják be. Az eseményt Székelyföld-szerte hirdetik a plakátok, egész Erdély olvashatja az újságokban, digitális sajtóban és hallhatja a rendezvény beharangozóját a rádiókban. Ezen túlmenően A Fejedelem óriásplakátját Hargita megye minden nagyobb rendezvényén is kifüggesztették a szervezők.
A Fejedelemről
Moravetz Levente–Balásy Szabolcs–Horváth Krisztián történelmi musicalje II. Rákóczi Ferenc életét kíséri végig a szabadságharc alatti időben. Ahogyan Moravetz Levente, a darab rendezője értékeli, a musical a szabadságharc látleletét alkotja meg, mely bár elbukott, azért a legnagyobb magyar sikertörténet. Rákóczi szemlélete ma is aktualitással bír, bár méltánytalanul keveset foglalkozik vele a magyar színházirodalom. A szerzőhármas éppen ezért úgy gondolta, meg kell emlékezni egy olyan magyar emberről, akinek törekvéseit a mai napig zászlóira tűzték, tűzik azok, akik szebbet és jobbat akartak ennek az országnak.
Szombaton tehát Gyergyószentmiklósra jön A Fejedelem, addig viszont számos programmal várják az érdeklődőket. A kezdőnapon a Városi Könyvtárban délután 2-kor nyílik a Láthatatlan Gyergyószék című kiállítás, 5 órától pedig a Szín-kron csoport várja a közönséget a Művelődési Ház Bocsárdi Angi Gabriella-stúdiótermébe. A Fox Band 18 órakor lép a kultúrház nagytermének színpadára. A Népművészeti Alkotóház két program helyszíne lesz csütörtökön: este 8 órától a Meszesek című néprajzi dokumentumfilmet mutatják itt be, ezt követően pedig kóstolót tartanak Seprődi József pincészete boraiból.
Az első nap koncertjeinek a YourLivingRoom ad otthont, este 9 órától George, 10-től a No Sugar, azt követően pedig a The Blast lép színpadra. A a fesztivál részletes programja, A Fejedelem ajánlója és egyéb tudnivalók megtalálhatók a www.kulturfeszt.ro honlapon.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!