Kritikussá vált a helyzet a postánál

Hargita megyében elmaradt a postai dolgozók többlépcsős tiltakozásának első akciója, két haláleset is beárnyékolja a helyzetet, a vállalatnál uralkodó állapotok, a stressz és a túlterheltség miatt egyre több postás esik ki a munkából idegkimerültség miatt.

Széchely István

2014. május 07., 21:372014. május 07., 21:37

2014. május 08., 10:412014. május 08., 10:41

Az elmúlt évben végrehajtott leépítések és megszorító intézkedések, valamint az ezek következtében kialakult helyzet miatt többlépcsős, éhségsztrájkot is tartalmazó tiltakozási akciókról döntött a hét elején a Postai Dolgozók Országos Szakszervezete, és szinte azonnal el is indította a megmozdulásokat.

Szerda délelőttre a megyei prefektusi hivatalok elé szervezett sztrájkőrségeket az érdekvédelmi tömörülés, ám ez Hargita megyében – néhány környező megyéhez hasonlóan – elmaradt, ugyanis szívroham következtében elhunyt a szakszervezet szebeni, regionális elnöke – tájékoztatott Szabó István, a postások érdekvédelmi szervezetének Hargita megyei elnöke, akit a temetésen értünk el telefonon.

Elmondta ugyanakkor azt is, hogy szerdán, útban a temetés helyszíne felé kapta a hírt, miszerint szívrohamot kapott és elhunyt egy Hargita megyei, maroshévízi postás is. Szabó István szerint a halálesetek összefüggésbe hozhatók a vállalatnál hónapok óta uralkodó állapotokkal, a fokozódó stresszel, a túlterheltséggel, ami a vállalatvezetés által végrehajtott megszorító intézkedések következménye. Az ország más részein is történtek hasonló halálesetek – mondta a szakszervezeti vezető.

Saját pénzükből vesznek fogyóanyagot

Azt, hogy a postai dolgozókat megviseli a helyzet, az is igazolja, hogy egyre többen esnek ki a munkából idegkimerültség miatt, Hargita megyében jelenleg is öt postás van betegszabadságon emiatt – fejtette ki a szakszervezet megyei vezetője, hozzáfűzve, hogy a szomszédos megyékben három postásöngyilkosság is történt az elmúlt időszakban.

A korábbi leépítések miatt gyakran két-három ember munkáját látja el egy alkalmazott, sokan – főként vidéki postások – pihenőszabadságukat sem tudják kivenni, vagy ha mégis, akkor helyettesítőjük nyakába annyi munka szakad, amit akkor sem tud elvégezni, ha pisztolyt szegeznek a fejéhez – fogalmazott Szabó István, elmagyarázva, hogy ilyen helyzetekben előfordulhat, hogy egyetlen postásnak tíz falut kell ellátnia.

Az alkalmazottak elavult eszközökkel, számítógépekkel dolgoznak, gyakran még a munkájukhoz szükséges papírt és más fogyóanyagokat is saját költségükre kell megvásárolniuk, az állandó túlterheltség ellenére átlagban ezer lejért dolgoznak, miközben az országos vállalat vezérigazgatója tizenkétezer eurós havi bérért jár be dolgozni, de egy új szerződést sem hozott a vállalatnak – panaszolta el a problémákat a Hargita megyei szakszervezeti képviselő, úgy fogalmazva, hogy nagyon kritikus a helyzet. Ehhez hozzájárult az is, hogy a múlt év végi postai tiltakozás részvevőire utólag nyomást gyakorolt a vállalatvezetés, kivizsgálást indítottak és nyilatkozatokat írattak az alkalmazottakkal – fejtette ki az érdekvédelem képviselője. A vállalatnál uralkodó állapotok Hargita megyében 386 postai alkalmazottat érintenek, ugyanis ennyien maradtak az átszervezések után, Udvarhelyszéken mintegy 170-en.

Tüntetés, japán- és éhségsztrájk következhet

A szerdai sztrájkőrség elmaradása ellenére Szabó István benyújtotta a szakszervezet tiltakozási levelét a megyei prefektusi hivatalhoz. A postások a kollektív munkaszerződésben foglaltak megszegése ellen tiltakoznak, és a vállalat vezérigazgatójának lemondását követelik, ugyanakkor az elmúlt évek inflációjával egyenértékű, azaz 20 százalékos béremelést, hiszen e tekintetben a Román Postánál 2008 óta nem igazították ki a fizetéseket – tájékoztatott Szabó István. Követelik ugyanakkor azt is, hogy a posta fizesse ki a túlórákat, valamint hogy hirdessék meg az üresen maradt postai állásokat.

Tiltakozási tervük szerint a szerdai akciót vasárnap egy nagyméretű tüntetés követi a fővárosban. Szabó István elmondta, szeretné, ha ezen a Hargita megyei postások közül is minél többen részt vennének, ez ügyben már szétküldte a részvételi íveket, és várja a visszajelzéseket. A postások tiltakozássorozata jövő héten, kedden japánsztrájkkal folytatódik, majd csütörtökön ismét sztrájkőrséggel, a megyei postahivatal épülete előtt. Ha azt követően sem teljesítik követeléseiket, akkor a postai dolgozók érdekvédelmi tömörülésének szakszervezeti elnökei éhségsztrájkba lépnek – mondta el Szabó István.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Javítják a székelyudvarhelyi jelzőlámpákat, a „zöld hullámot” is beállítják

Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.

Javítják a székelyudvarhelyi jelzőlámpákat, a „zöld hullámot” is beállítják
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
2026. szeptember 15., kedd

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe

Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe
Hirdetés