Közösen ünnepeltek a pedagógusok

Immár második alkalommal hívták meg közös ünneplésre Gyergyószentmiklós pedagógusait, csütörtök délután a művelődési ház színházterme megtelt ünneplőkkel. A Vaskertes iskola és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar szervezésében köszöntötték a nemzet napszámosait.

Baricz-Tamás Imola

2015. június 19., 18:342015. június 19., 18:34

„A pedagógus az a foglalkozási kategória, amely talán a legkevesebb pozitív visszajelzést kapja. Ezért gondoljuk azt, hogy nagy fontossággal bír évente egy alkalommal ünnepélyes hangulatban elismerni e szakma szépségét, fontosságát, nélkülözhetetlenségét. Mert felemelő, szép hivatás a miénk. Emberré nevelni, tudásunk legjavát nyújtani, követendő példaként állni és megmaradni, kitárni a világot a gyermekek előtt, és elindítani őket az élet nehézségekkel, de örömökkel és szépségekkel teli útján, kísérve szeretetünkkel, nemes feladat” – mondta köszöntőjében Bernád Ildikó, a szervező Vaskertes iskola igazgatója.

Az ünneplés alkalmat adott egy más köszönetnyilvánításra is, azokat köszöntötték, akik hosszú oktató-nevelő munkás évek után nyugdíjba vonulnak, és a következő tanévet nem az iskolák falai között, hanem családjaik körében töltik.

„Tizenegy olyan munkatársat, óvónőt, tanárt, edzőt és mestert köszöntünk, akik a szűnni nem akaró változások időszakában képesek voltak átértékelni a régit és elsajátítani az újat, voltak egyszerre türelmes tanítók, tanácsadók, figyelmes meghallgatók, tapintatos terelgetők” – mondta Bernád Ildikó.

A nyugdíjba vonuló pedagógusoknak Lakatos Mihály, a gimnázium igazgatója adta át az érdemoklevelet és köszönte munkájukat. A kitüntetettek: Szász Ilona, Hamar Ilona, Zsigmond Ida, Török Anna, Burján Gál Éva Emese, Drentea Istók Erzsébet, Csiszér István, Balázs Kercsó István, Csibi Péter, Erős Árpád és Gyulai Béla.

A II. Városi Pedagógusnapon köszöntőt mondott Lászlófy Pál a Pedagógusok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Görbe Péter főtanfelügyelő és Nagy Zoltán alpolgármester.

„A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár szemléltet. A nagyszerű tanár inspirál – fogalmaz egy neves író, majd hozzáteszi az optimista a széljárásra panaszkodik, a pesszimista arra vár, hogy változzon a szélirány, mindeközben a realista a lehetőségeket leginkább kiaknázva beállítja a vitorlát. Nos, hiszem, hogy önök, akik immár második alkalommal részt vesznek a Vaskertes iskola kezdeményezésére a városi pedagógus napon nemcsak magyaráznak, de indokolnak, szemléltetnek és inspirálnak is a hétköznapokban – diákokat, szülőket, munkatársakat indítanak arra, hogy vitorláikat a legalkalmasabb módon használják mindenféle széljárásban” – mondta köszöntôjében Nagy Zoltán és kiemelve a tanító, tanár személyiségének a fontosságát, kívánva a pedagógusoknak, hogy az elértéktelenedett világunkban legyen mindig annyi erejük, hogy legnagyobb értéket, a  gyermekeket, a nemzet kincseit, a szülőföld szeretet, a megmaradás és a magyar jövőépítés szellemiségében tudják nevelni.

A Vaskertes iskola diákjai kulturális, míg az egyéves megalakulását ünneplő Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar erre az alkalomra összeállított műsorral köszöntötte a pedagógusokat. Mihály Csaba, az iskola zene szakon végzett diákja, jelenleg a kolozsvári zeneakadémia hallgatója zongorajátékával ajándékozta meg a város oktatóit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Több kilogramm pirotechnikai eszközt foglaltak le Hargita megyében

Illegálisan birtokolt pirotechnikai eszközökre bukkantak a rendőrök egy Maroshévízen és környékén tartott ellenőrzéssorozat során kedden: több kilogramm tűzijátékot foglaltak le, és büntetőeljárást indítottak az ügyben.

Több kilogramm pirotechnikai eszközt foglaltak le Hargita megyében
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Mégsem zár be a gyergyóditrói kórház, miután megállapodtak a felek

Megszületett a megállapodás: a gyergyószentmiklósi kórház vállalja a bérfizetést a ditrói egység fenntartásáért, de nem lesz kötelessége az épület felújítása. Az egyezség nyomán januártól újraindulhat a betegellátás Gyergyóditróban.

Mégsem zár be a gyergyóditrói kórház, miután megállapodtak a felek
2025. december 21., vasárnap

Városi sportgálán ünnepelték Gyergyószentmiklós bajnokait

Ünnepi hangulat töltötte meg a Godako Sportközpontot szombat este, ahol megrendezték a 2025-ös gyergyószentmiklósi sportgálát. Az eseményen a város legeredményesebb sportolóit, csapatait és edzőit köszöntötték.

Városi sportgálán ünnepelték Gyergyószentmiklós bajnokait
2025. december 19., péntek

Nagy Zoltánt megválasztották a gyergyószentmiklósi RMDSZ élére

Háromszázan szavaztak a tisztújító közgyűlésen. Nagy Zoltán személyében új elnöke, illetve a szavazás eredményeként új választmánya is van a gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezetnek. Megválasztották a területi küldötteket is.

Nagy Zoltánt megválasztották a gyergyószentmiklósi RMDSZ élére
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Világra jött a Lullababy: újraindult a gyergyóremetei csecsemőtápszer-gyártás

Sokáig a kismamák legkedveltebb hazai termékének számított, nagyon sok babát táplált a remetei tejpor. Most a világ legkorszerűbbjei közé tartozó csecsemőtápszer-üzemben kel életre egy új termékcsalád: a gyergyóremetei Lullababy.

Világra jött a Lullababy: újraindult a gyergyóremetei csecsemőtápszer-gyártás
2025. december 17., szerda

Ybl Miklós-díjjal tüntették ki Köllő Miklós építészt

A magyar építészet legmagasabb állami elismerését, az Ybl Miklós-díjat vehette át Köllő Miklós, a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió vezetője. A kitüntetést a Magyar Építészet Napján, a Pesti Vigadóban adták át.

Ybl Miklós-díjjal tüntették ki Köllő Miklós építészt
2025. december 17., szerda

Korszerű tanműhelyeket kap a gyergyóditrói szakközépiskola

Aláírták a kivitelezési szerződést a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceumhoz tartozó műhelysor felújítására. A 3,5 millió lej értékű, uniós támogatásból megvalósuló beruházás 2026. június 30-ig kell elkészüljön.

Korszerű tanműhelyeket kap a gyergyóditrói szakközépiskola
Hirdetés
2025. december 15., hétfő

Autós üldözésbe és balesetekbe torkolló ittas vezetés Hargita megyében

Egy gyergyószentmiklósi bár előtt kialakult konfliktust szerettek volna megoldani a rendőrök vasárnap hajnalban, később viszont üldözőbe vettek két férfit, akik autóval távoztak a helyszínről. Útközben két baleset is történt.

Autós üldözésbe és balesetekbe torkolló ittas vezetés Hargita megyében
2025. december 09., kedd

Fizetéses parkolás karácsonyra Gyergyószentmiklóson

December 15-től élesben működik a fizetéses parkolási rendszer Gyergyószentmiklóson. A szolgáltatást a piacgondnokság és a helyi rendőrség fogja felügyelni. A bérletek már megvásárolhatók a zöldségpiacnál a piacgondnokság irodájában.

Fizetéses parkolás karácsonyra Gyergyószentmiklóson
2025. december 08., hétfő

Elkezdődhet a Virág negyed felújítása – közben nő a feszültség a Monturist körül

Módosította a költségvetést a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, és ezzel több adósságot is rendez. Közelebb került a Virág negyed déli részének korszerűsítése. Terítéken volt a Monturist-téma is: a helyzet ismét a város hátrányára módosulhat.

Elkezdődhet a Virág negyed felújítása – közben nő a feszültség a Monturist körül
Hirdetés