
Fotó: Baricz Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskolához tartozó intézmény költözésének tényét Gáll Árpád igazgató megerősítette, ugyanakkor beszámolt a szükséges munkálatokról is.
2013. augusztus 27., 10:422013. augusztus 27., 10:42
A Csodavilág napközi két épületben működött mostanáig, mindkét épület a Kossuth Lajos utcában áll. A városi könyvtár melletti, a 21. szám alatti épületet visszaigényelte a tulajdonos, így évek óta erre az épületre bért fizetett az önkormányzat, havi 6500 lejt. Az önkormányzat döntése értelmében viszont szeptember 15-ig át kell költöznie a napközinek a Kossuth utca 22. szám alá. A kiadások csökkentése érdekében az önkormányzat már korábban megvásárolta ez utóbbi épületet tulajdonosaitól.
Gáll Árpád, miközben végigvezetett a termeken, elmondta: hét csoport fog működni az épületben. A tantermeket felújítják, és átalakítják a követelményeknek megfelelően, ezért falakat bontanak le. „Megszüntetjük a konyhát, mert a Fogarasy iskolának jól felszerelt, engedéllyel rendelkező konyhája van, ételszállító autót vásároltunk. A volt konyha és a napközi által eddig nem használt három terem is a rendelkezésünkre áll. A Kossuth utca 21. szám alatti bérelt épületből négy csoport költözik ide\" – mondta az igazgató, Gáll Árpád kifejtette: a felújítási munkálatok a város költségvetésének az intézmény számára biztosított részéből lesz finanszírozva. Jelenleg az iskola és napközi alkalmazottai is a helyszínen dolgoznak, hogy tanévkezdésre készen legyenek a termek a gyerekek fogadására – hangsúlyozta a szülök megnyugtatására Gáll Árpád. Hozzátette, azt tervezik, hogy abból az összegből, amit korábban havonta bérre kellett fizetni további átalakításokat is tudnak majd eszközölni.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!