
Fotó: Pethő Melánia
Egy hónap múlva már harangszó fogja hívogatni szentmisére a gyergyószentmiklósi Szent István-templomba a híveket, addigra végleges formát nyer az épülő harangláb. Az építményre szerdán került fel a toronysisak, a harangokat vélhetően jövő héten teszik a helyükre.
2014. július 24., 16:542014. július 24., 16:54
2014. július 24., 17:202014. július 24., 17:20
Először augusztus 24-én szólalnak majd meg a Szent István-templom harangjai, felszentelésük is ekkor történik – tudtuk meg Keresztes Zoltán plébánostól. A ceremóniát eredetileg a templom búcsújára tervezték, ám az anyagiak hiánya miatt nem sikerült befejezni az építkezést, így tolódott a Szent István jobbjának felmagasztalására tervezett ünnepség. Az újra kitűzött dátumon Tamás József segédpüspök szenteli fel a harangokat a délelőtti szentmise keretében.
A hátralévő munkálatokkal kapcsolatban Keresztes Zoltán ismertette, még ezen a héten befejezik a vakolást, ezt követi a torony aljának a kiképezése, majd a harangok felszerelése fog megtörténni. Egymás alatt fog elhelyezkedni a három különböző méretű harang: legfelül az Ulmból közel tíz éve adományba kapott, 1949-ben öntött, közel 400 kilogrammos, középen a Székelyudvarhelyen öntött harangok közül a 210 kilós, legalul pedig a 135 kilogrammos.
„A németországi Ulm egyházközösségtől két, egyforma méretű harangot kapott Gyergyószentmiklós, ám az egyik repedt volt, így használhatatlan” – magyarázta a plébános. Ismertette, a plébánia által megrendelt két új harang a haranglábbal, az építési munkálatokkal együtt 110 ezer lejbe kerül. A beruházást a megyei és a helyi önkormányzat mellett a Gyergyószentmiklósi Közbirtokosság, a Fundamenta Kft. és a hívek támogatták.
A felszentelt harangok reggel, délben, este, szentmisék előtt és temetésekkor fognak megszólalni. Vezérlésük elektronikus lesz.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!