
Szombaton és vasárnap hatodszorra népesedik be a gyergyószentmiklósi lovaspálya, a nézőket ezúttal is olyan eseménysor várja, amely elsősorban a lovas sportok és hagyományok legjavából ad érdekes ízelítőt.
2013. szeptember 19., 17:312013. szeptember 19., 17:31
2013. szeptember 19., 17:572013. szeptember 19., 17:57
A lovassport a középpontja az eseményeknek, de ahogy megszokhattuk, e köré számos olyan programszám fűződik, amely a természethez vagy népi hagyományainkhoz köt, ahogy a székelység története is szorosan összefüggött a lótartással, a lóval, amely hűséges és nélkülözhetetlen társ volt munkában és harcban egyaránt.
A szervező Krigel SK vezetője, Bajkó Tibor arra a kérdésre, hogy mit emelne ki leginkább, melyik az a műsorszám, amit mindenképpen látni kell, a következőket mondta: „Szombaton reggel 8 órától estig és vasárnap ugyancsak ebben az időpontban lesz érdemes kilátogatni a lovaspályára.” Hozzáfűzte, minden korosztály számára kínálnak érdekességeket, kellemes és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget. A program valóban bőséges és változatos. Bajkóék évről évre valami jobbat, színvonalasabbat szeretnének megvalósítani, mint azelőtt. Nem lehet könnyű felülmúlni az amúgy is kiemelkedő színvonalat, de most is megpróbálják. A néző meg csak bámul és tapsol. Lesz, amit.
A Gyergyói Lovas Napok eseménysora
08:00–10:15 Kutyakiállítás
10:15–10:45 Ügyes ebek
10:45–11:00 Kutyakiállítás díjazása
11:00–11:05 Megnyitó
11:05–11:50 Szánhúzó kutyák nyári versenye
11:50–12:10 Csendőrbemutató
12:10–12:15 Díjkiosztás-szánhúzó kutyák versenye
12:15–12:35 Huszárbemutató
12:35–12:50 Puszta ötös
12:50–13:00 Népi tánc: Hóvirág Néptáncegyüttes
13.00–13.15 Hortobágyi csikós bemutató
13:15–13:35 Gyergyói Vágta, I. forduló
13:35–13:45 Népi tánc: Hóvirág Néptáncegyüttes
13.45–14.00 Hölgy a patracban
14:00–14:30 Páll Ágnes díjugrató kupa – I. forduló
14:30–14:55 Sólymászbemutató
14:55–15.05 Gruppen Hecc: Nagy István és Fodor Piroska előada
15:05–15:15 Modern tánc - Step Dance
15:15–16:15 Páll Ágnes 2-es fogathajtó kupa
16:15–16:25 Modern tánc - Step Dance
16:25–16:35 Ostorművészet – székelyföldi ostorművészet
16:35–16:55 Fogoly – lovas bemutató
16:55–17:15 Agility kutyashow
17:15–17:55 Vicces hajtás
17:55–18:25 Lovas kaszkadőrök
18:25– ... Gyergyó-medencei munkalovak versenye
Vasárnap:
08:00–09:30 Lószemle
09:30–10:00 Rajzpályázat és verspályázat kiértékelése
10:00–10:20 Agility kutyashow
10:20–10:45 Íjászbemutató
10:45–11:10 Sólymászbemutató
11:10–11:25 Puszta ötös
11:25–12:00 Mise és áldás
12:00–12:15 Tekerőpataki fúvószenekar
A 19/4 Fenyő Postagalamb Klub szervezésében: postagalambok feleresztése
12:15–12:45 Páll Ágnes díjugrató kupa, II. forduló
12:45–13:15 Lovas kaszkadőrök
13:15–13:25 Modern tánc - Step Dance
13:25–13:40 Gyergyói Vágta - II. forduló
13:40–13:50 Gruppen Hecc: Nagy István és Fodor Piroska előadása
13:50–14:20 Győzzünk együtt - staféta
14:20–14:30 Modern tánc – Step Dance
14:30–14:35 Szaxofonszóló – Benedek Miklós Balázs
14:35–14:45 Tekerőpataki fúvószenekar
14:45–16:00 Polgármesterek csatája
16:00–16:20 Hortobágyi csikós bemutató
16:20–16:30 Kósa Benjamin–lovas énekek
16:30–17:05 Páll Ágnes négyes fogathajtó verseny
17:05–17:20 Lóerő négy keréken
17:20–18:20 Díjátadó ünnepség
18:20–19:20 Tombolasorsolás, több mint negyven, állatvilághoz, természethez közel álló nyeremény
Állandó programok:
Rajz- és verskiállítás – a gyerekeknek meghirdetett pályázat rajzaiból és verseiből
Lovaglás gyerekeknek az Orosz Lovarda és a Tatárdombi Lovarda közreműködésével,
Hagyományos kovácsbemutató – Blénessy Árpád
Pónisimogató a Tatárdombi Lovarda jóvoltából
Légvárak és csúszdák
Bungee jumping
A Gyergyószentmiklósi Foto Klub képkiállítása.
A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!