Hirdetés
Hirdetés

Falunapok Gyergyóújfaluban és Güdücön

•  Fotó: Gyergyóújfalu Község Önkormányzata

Fotó: Gyergyóújfalu Község Önkormányzata

A Gyergyói-medence két településén is vidám falunapok zajlanak a héten. Gyergyóújfalu már pár napja belekezdett az ünneplésbe, Güdücön pedig július első hétvégéjén tartják a hagyományos búcsús rendezvényt.

Gergely Imre

2025. július 01., 17:432025. július 01., 17:43

Gyergyóújfaluban már szombat óta zajlanak az események, teke- és focibajnokság, filmvetítések után kedden főzőversennyel, valamint a népzenei hagyományokra alapozó, Katonadolog című előadással folytatódik az eseménysorozat.

Szerdán hajnalban zenés ébresztővel indul a búcsúünnep napja, a Molnár Antal Fúvószenekar hangja tölti be a falut. Délelőtt 11-től kerül sor az ünnepi szentmisére, délután pedig kulturális műsor következik, ahol a Brill Dance táncstúdió, a Sirülők és a Katorzsa együttes néptáncosai, valamint a Tarló zenekar is fellép.

Hirdetés

Az estét két koncert zárja: 20 órától a ManGoRise, majd 22 órától a Dolly Plusssz lép színpadra.

A gyergyóújfalvi ünneplés után a figyelem Güdücre irányul, ahol július 5–6-án rendezik meg a Güdüci Búcsús Ünnepet. Szombaton gyerek- és felnőttcsapatok mérik össze tudásukat labdarúgásban.

Vasárnap reggeltől bográcsos főzőverseny és kézműves vásár zajlik, gyerekkuckó és különféle foglalkozások várják a legkisebbeket a közösségi házban. Délben ünnepi búcsús szentmisén adják át a Pro Güdüc kitüntetést, majd délután a HalVirág Bábszínház Libegőmadár című előadásával folytatódik a nap. Délután fellépnek szárhegyi kis zenészek és néptáncosok, este tábortűz és utcabál zárja a hétvégét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Amikor a turista bemegy a székelyföldi templomba

Nem szabad csak gazdasági jelentőséget látni a vallási turizmusban. Sőt, az Isten tiszteletét nem írhatja felül a templom: akkor is a csend és az imádság helye marad, ha nyitott bármilyen látogatónak – emelte ki Kovács Gergely érsek Gyergyószentmiklóson.

Amikor a turista bemegy a székelyföldi templomba
Amikor a turista bemegy a székelyföldi templomba
2025. december 04., csütörtök

Amikor a turista bemegy a székelyföldi templomba

Hirdetés
2025. december 03., szerda

Mikulás Falu: a városnapok után is élni fog a varázslat Gyergyószentmiklóson

A Szent Miklós Napok keretében nyílik meg a Mikulás Falu a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán. Az esemény 3 napon át várja a családokat programokkal, de a helyszín utána is látogatható lesz, egészen december 21-ig.

Mikulás Falu: a városnapok után is élni fog a varázslat Gyergyószentmiklóson
2025. december 03., szerda

Funkenhauzer Zsófia kiállítása nyílik meg a Pro Art Galériában

Utak, tájak címmel nyílik meg december 5-én 17 órakor Funkenhauzer Zsófia képzőművész kiállítása a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában.

Funkenhauzer Zsófia kiállítása nyílik meg a Pro Art Galériában
2025. november 28., péntek

Gyerekrajzok között utaznak majd a GyerBusz utasai

Megérkezett Gyergyószentmiklósra az első két, 79 férőhelyes elektromos autóbusz, amelyek a város és környékbeli községek közszállítását fogják szolgálni. A járművek díszítéséhez több száz gyermektől várnak rajzokat.

Gyerekrajzok között utaznak majd a GyerBusz utasai
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Adománygyűjtés indul Gyergyószentmiklóson

Tartós élelmiszert gyűjt a gyergyószentmiklósi önkormányzat rászoruló időseknek és családoknak november 28. és december 16. között, több városi gyűjtőponton.

Adománygyűjtés indul Gyergyószentmiklóson
2025. november 28., péntek

Lábbusz indulhat Gyergyóremetén – önkéntes „buszvezetőket” keresnek

Gyergyóremete is elindítaná a Lábbusz programot, amelynek célja, hogy a gyerekek biztonságosan, szervezetten és környezettudatos módon jussanak el reggelente az iskolába. Önkéntes kísérőkre – úgynevezett „buszvezetőkre” – van szükség.

Lábbusz indulhat Gyergyóremetén – önkéntes „buszvezetőket” keresnek
2025. november 28., péntek

Ajándékot termő fa: adománygyűjtést szervez a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

A gyergyószentmiklósi Vöröskereszt idén is megszervezi hagyományos adománygyűjtését a térségben élő rászorulók támogatására az Ajándékot termő fa elnevezésű akció keretében.

Ajándékot termő fa: adománygyűjtést szervez a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Szent Miklósra és Fogarasy Mihályra figyel Gyergyószentmiklós

Új szobra készült Gyergyószentmiklós védőszentjének, ezt viszik körbe a város főterén a Szent Miklós templom idei búcsús körmenetén. Fogarasy Mihály püspök emlékét pedig az életét bemutató könyv és kiállítás is közelebb hozza a közösséghez.

Szent Miklósra és Fogarasy Mihályra figyel Gyergyószentmiklós
2025. november 27., csütörtök

Adventi tartósélelmiszer-gyűjtés Gyergyószentmiklóson

Tizenkettedik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az adventi tartósélelmiszer-gyűjtést. Az Együtt egymásért akcióval 500 rászoruló család ünnepét teszik könnyebbé. Kérik az embereket, hogy legyenek a remény hordozói, figyeljenek egymásra.

Adventi tartósélelmiszer-gyűjtés Gyergyószentmiklóson
2025. november 27., csütörtök

Megszegte a távoltartási végzést, letartóztatták

Letartóztattak egy 50 éves bélbori férfit, aki megszegte a korábban ellene kiadott távoltartási végzést, melyet családon belüli erőszak elkövetése miatt rendeltek el.

Megszegte a távoltartási végzést, letartóztatták
Hirdetés