
Csak az egyik fél, azaz a gyergyószentmiklósi városvezetés vett részt a június 16-ára összehívott Monturist-közgyűlésen, emiatt semmilyen lényeges határozatot nem lehetett hozni. A többségi tulajdonos, vagyis Budapest V. kerület, Belváros illetékesei, illetve a cég ügyvezetője sem jelent meg a közgyűlésen.
2014. június 16., 18:222014. június 16., 18:22
2014. június 16., 18:592014. június 16., 18:59
Amint arról Mezei János polgármester tájékoztatott, a Monturist többségi tulajdonosa, a budapesti fél pár nappal ezelőtt jelezte, hogy nem jön el a gyergyószentmiklósi ülésre. Arra hivatkoztak, hogy Gyergyószentmiklós nem folytatta le azt a cégátvilágítást, amit vállalt, emiatt javasolják a további lépések elhalasztását.
Így nem volt döntéshozatal, és semmilyen érdemi lépés nem történhetett a gyilkostói turizmus megszervezésére, fellendítésére hivatott cég további sorsát illetően. Az ügy előzménye, hogy Mezei János több ízben is kijelentette, a közös cég semmiféle jövedelmet, előnyt nem hoz Gyergyószentmiklósnak, ezért mindenképpen arra törekszik a helyi önkormányzat, hogy a Monturist tulajdonába adott önkormányzati területeket visszaszerezze, akár úgy, hogy megszerzi a cég többségi tulajdonrészét, de akár úgy is, hogy lépéseket tesz a cég felszámolására.
Bármiféle döntés meghozatalához azonban Budapest Belváros önkormányzatának beleegyezése is szükséges, hiszen ő a többségi (51 százalékos) tulajdonos. Így május 6-án Budapesten sor került a Monturist közgyűlésére a két érintett önkormányzat részvételével, ahol Mezei János szerint a budapestiek hajlandónak mutatkoztak arra, hogy eladják Gyergyószentmiklósnak a tulajdonrészüket. A lényeges döntéseket azonban elhalasztották június 16-ára, azért, hogy addig is mindkét fél egymástól függetlenül felértékelést, átvilágítást folytasson le a Monturistnál.
Mezei János szerint a város által vállat felértékelés meg is történt, s ezt jelezték is a budapestieknek, de erre már nem érkezett válasz a hétfői gyűlésig. Ugyanakkor Mezei azt is elmondta, nem tudja, a magyarországi testvérváros illetékesei mi alapján vélték úgy, hogy a felértékelés nem történt meg. Hozzátette, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy éppen az V. kerület illetékesei nem folytatták le a maguk felmérését.
Hogyan tovább?
A további lépésekkel kapcsolatosan a polgármester közölte, a hétfői döntésképtelen közgyűlésen a gyergyószentmiklósi önkormányzat küldöttei elhatározták, a következő tanácsülésen újra napirendre tűzik a kérdést, megerősítve a Monturist újabb közgyűlése megszervezésének szándékát. Ezt közlik a magyarországi féllel és a cég ügyvezetőjével is, akinek feladata lesz az újabb közgyűlés összehívása. Mezei szerint erre várhatóan július 4-én kerülhet sor.
A gyergyószentmiklósi álláspont nem változott, egyelőre a cégtulajdon két százalékát vásárolná meg. Elvileg ez nem kerülne túl sok pénzébe az önkormányzatnak, de persze, hogy ez valójában mibe kerül, az csak a budapestiekkel való újabb egyeztetés során derülhet ki. Egyeztetniük kell a jogászoknak is, mivel a Monturist vagyona az átvilágítás szerint 75 ezer euróra tehető, de Gyergyószentmiklós álláspontja szerint az adásvétel során ebbe nem kellene beleszámolni azoknak a területeknek az értékét, amelyeket éppen a város adományozott a cégnek.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!