Akadályozza a városháza a maroshévízi magyarok ünnepét

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

A hétvégén, csütörtöktől vasárnapig tartják meg a Székely-Magyar Napok és a Dr. Urmánczy Nándor Emléknap rendezvénysorozatát Maroshévízen. A szervezőknek színvonalas, változatos, tartalmas programot sikerült összeállítaniuk, pedig váratlan akadályokkal is szembe kellett nézniük.

Gergely Imre

2013. augusztus 27., 20:102013. augusztus 27., 20:10

2013. augusztus 27., 20:152013. augusztus 27., 20:15

A műsort tíz nappal a rendezvény előtt kellett megváltoztatniuk a helyi polgármesteri hivatal rendelkezése miatt. A szervezők két hónappal ezelőtt bejelentették a rendezvényt,  és erre akkor meg is kapták az engedélyt. Múlt héten azonban egy átirat érkezett a hévízi városházától, amelyben Dumitru Olariu alpolgármester közli, hogy 31-én, szombaton csak olyan eseményeket lehet szervezni, amely a Román Nyelv Napjához kötődik.

Az utasítást az idén márciusban elfogadott 53. számú törvényre hivatkozva adta ki a hévízi alpolgármester.  Ez a törvény augusztus utolsó napját a Román Nyelv Napjának nyilvánítja, és rendelkezik arról, hogy az ünnepet miként lehet ünnepelni. Ugyanakkor a jogszabály szövegében egy szó sem esik arról, hogy más jellegű rendezvényeket ne lehetne szervezni. Így Dumitru Olariu alpolgármester rendelkezésének nincs reális jogalapja – mondta el Czirják Károly, a Székely-Magyar Napok és a Dr. Urmánczy Nándor Emléknap szervezője. Czirják hozzátette, ennek ellenére tudomásul veszik a polgármesteri hivatal rendelkezését, és módosítottak a programon. Augusztus 31-re, szombatra tervezték az Insect együttes koncertjét, amelyet az utasítás miatt péntekre előrehoztak.

Ezen a napon egyébként sport és kulturális rendezvények, valamint történelmi tárgyú események is szerepeltek a programban, ezeket mind megtartják, megrendezésükre engedélyt sem kértek, hiszen nem közterületen vagy a polgármesteri hivatalhoz tartozó intézményekben rendezik meg őket – mondta el Czirják Károly. Ugyanakkor megjegyezte: elképzelhetetlennek tartja, hogy például Németországban a német nyelv ünnepén csak német rendezvényeket lehetne tartani, minden más ott élő nemzetiség rendezvényeit tiltva, míg a maroshévízi polgármesteri hivatal rendelkezése egyértelműen a helyi magyarság ellen irányul, bármiféle létező vagy nem létező törvényre hivatkoznak is. A rendezvénysorozat szervezői azt szerették volna, ha minden estére szórakoztató programokat biztosíthatnak a hévízi magyarságnak, de a szombat este emiatt csonka marad – állapította meg Czirják Károly.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés