Több mint ezerháromszáz személy igényelte a Zöld SzékelyFöld Egyesület által kitalált közösségi kártyát.
2011. szeptember 01., 13:572011. szeptember 01., 13:57
2011. szeptember 01., 14:262011. szeptember 01., 14:26
Viszik a kártyákat, mint a cukrot. Az egy százalék ereje
A Zöld SzékelyFöld Egyesület és a Merkúr Áruház összefogásaként augusztus 17-én indult el Csíkszeredában a közösségi kártya program.
„Kezdetben még nehéz volt megjósolni, hogy milyen fogadtatásban részesül vidékünkön ez a kezdeményezés, illetve azt, hogy mennyire lesz fogékony a város lakossága a programra. Két hét elteltével talán már nyugodtan kijelenthetjük, nem vallott szégyent a kártya, hiszen az elmúlt időszakban már több mint 1300 személy igényelt ilyen kártyát” – nyilatkozta a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnöke. Csonta László számításai szerint nagy a valószínűsége annak, hogy az elkövetkező két hétben elfogy a maradék hétszáz kártya is, az újabb kártyák megérkezésére pedig néhány hétig várni kell.
„Az igényelt kártyák száma csak részben támasztja alá a program sikerét, a kártyahasználók által felajánlott egyszázalékos adományok fogják eldönteni, hogy valóban sikeres-e a kezdeményezés” – folytatta Csonta.
Egy százalékkal olcsóbban vásárolhatnak
A közösségi kártya célja helyi kezdeményezések támogatása, ezért a kártya tulajdonosai egy százalékkal olcsóbban vásárolhatnak a Merkúr Áruház üzleteiben, ugyanakkor a vásárlás értékéből egy további százalék kerül egy elkülönített alapba. Októbertől elérhetővé válik az az internetes felület, amelyen egy adatlap segítségével bárki javasolhat támogatásra szoruló, a környezetvédelemhez kapcsolódó ötleteket, programokat. A kártyatulajdonosok, illetve az elbíráló bizottság ezek közül fogja kiválasztani azt a programot, amelyet a befolyó összegből támogatni fognak.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
szóljon hozzá!