
A városvezetés reméli, hogy megkapják a jelentős összeget a közszállítás korszerűsítésére
Fotó: Haáz Vince
Hatvan új autóbusz vásárlása, az iskolák korszerűsítése, Bodor-kút, Bethlen-szobor – néhány jól csengő terv Marosvásárhely elfogadott költségvetéséből. A kérdés csak az, végrehajtják-e a büdzsében foglaltakat. Infrastrukturális beruházások is lesznek idén, építőteleppé válhat a város.
2018. február 18., 14:162018. február 18., 14:16
Kétszáz millió lejjel kisebb Marosvásárhely idei költségvetése, mint a tavalyi, noha ebből százmilliót a tanárok fizetése tesz ki, amelyet januártól már nem a városon keresztül folyósít a szakminisztérium.
Míg tavaly az RMDSZ-es tanácsosok kivonultak a városi költségvetés megszavazásáról, így tiltakozva az ellen, hogy ellehetetlenítik a római katolikus gimnázium működését, idén Bakos Levente kivételével, akinek távoznia kellett az ülés közepén, megszavazták a költségvetést. Idén a Szabad Emberek Pártja (POL) tartózkodott és szavazott nemmel a különböző költségvetési tételeknél, illetve a végső szavazáskor sem értettek egyet a város költségvetésével.
Makkai Gergely alpolgármester megkeresésünkre kihangsúlyozta, fontos, hogy sikerült időben elfogadni a város költségvetését, s ez előrelépés tavalyhoz képest.
– fogalmazott az elöljáró, hozzátéve, belefoglalták a költségvetésbe a Bethlen szobor felállításához szükséges összeget is, közel egymillió lejt.
„Örvendetesnek tartom, hogy továbbra is benne maradt a költségvetésbe a Bodor Péter kútjának a visszaállítása, s erre akkor kerülhet sor, ha a főtéri védett övezet kialakítása elkezdődik. Mint ismert, ez némiképp összefüggésben lesz a földalatti mélygarázs megépítésével, amelyről szavaztunk, de az elkészítéséhez szükséges bankkölcsönt levették a napirendről, így egyelőre pénz arra nincs. Mi mindenképpen ragaszkodtunk ahhoz, hogy a hagyományos főtér képe ne változzon” – közölte Makkai Gergely.
Az alpolgármestertől azt is megtudtuk, hogy
Az alpolgármester arra is kitért, hogy a bürokratikus eljárások és a közbeszerzések nehézsége miatt nem akkor tudnak nekifogni a munkálatoknak amikor szeretnének, hanem amikor lejárnak a megszabott határidők, így több hónapos csúszások is vannak.
– részletezte.
Makkai Gergelytől megkérdeztük, hogy milyen esélyt lát ara, hogy az idén új autóbuszokkal közlekedjünk Marosvásárhelyen. Mint elmondta,
A pályázatok „sínen vannak”, kisebb kiegészítéseket kell eszközölni rajtuk, s az alpolgármester reméli, hogy megkapják a jelentős összeget a közszállítás korszerűsítésére. Pontos időpontot az új autóbuszok beszerzéséről azonban nem tudott mondani. Makkai Gergely azt is fontos előrelépésnek tartotta, hogy mivel tavaly változott a közbeszerzési törvény és hosszabb időbe telik az eljárás az idei költségvetésben a nagyobb lélegzetű beruházások több évre felosztva jelennek meg, ami lehetővé teszi, hogy ha idén év végéig nem sikerült elkölteni a pénzt, akkor ezt jövőre is megtehetik, nem szükséges újabb versenytárgyalás megszervezése.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
szóljon hozzá!