
Erdőterületek tulajdonjoga. Érzékenyen kezelik a témát a marosfői határozatban
Fotó: Barabás Ákos
A marosfői nyári egyetem résztvevői határozatot fogadtak el pénteken, amelyben kérik, hogy dolgozzanak ki stratégiát a Kovászna, Hargita és Maros megyei román közösségek nemzeti identitásának megőrzésére, amely finanszírozza a három megye román kulturális szervezeteit, illetve betiltja azokat a tevékenységeket, amelyek akadályozzák a békés egymás mellett élést.
2017. augusztus 18., 21:322017. augusztus 18., 21:32
2017. augusztus 18., 21:392017. augusztus 18., 21:39
Kérik továbbá, hogy az államelnöki hivatalban és a kormány mellett egy-egy tanácsos foglalkozzék a számbelileg kisebbségben élő román közösségek problémáival – foglalja össze a határozatot az Agerpres hírügynökség.
Kérik ugyanakkor, hogy a decentralizációs törvényt úgy alkossák meg, hogy az megvédje a számbelileg kisebbségben élő románokat a helyi hatóságok visszaéléseitől, biztosítsák a románok képviseletét a helyi és központi hatóságokban, biztosítsák, hogy a helyi közigazgatás hivatalos nyelve a román legyen. Szeretnék még, hogy
és tiltsák be, hogy közpénzből finanszírozzanak olyan tevékenységeket, amelyek „a román nép, az alkotmány, a történelmi hagyományok ellen irányulnak”.
A határozat szükségesnek tartja, hogy „kivizsgálják és eltöröljék azon ingatlanok tulajdonjogának a megváltoztatását, amelyek 1920 után a román állam tulajdonát képezték, valamint fogadjanak el egy törvényt, amely korrigálja azon visszaéléséket, amelyekkel egyes ingatlanok, föld- és erdőterületek tulajdonjogát törvénytelenül megváltoztatták”.
A dokumentumot elküldik az elnöki hivatalnak, a parlamentnek, a kormánynak és a pártoknak.
Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.
Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
szóljon hozzá!