Építkezésekhez keres mérnököket a megyei önkormányzat

Építkezési cégektől igyekszik átvenni tapasztalattal rendelkező szakembereket a Hargita megyei önkormányzat. Borboly Csaba, az önkormányzat elnöke szerint elsősorban a beruházások miatt van szükségük szakemberekre.

Kovács Attila

2011. május 16., 13:492011. május 16., 13:49

2011. május 16., 15:202011. május 16., 15:20

Főként útépítésekhez kellenek a szakemberek

Az önkormányzat nemrég levélben keresett meg több, építkezéssel foglalkozó céget, felajánlva, hogy átvesz egyéves időszakra tapasztalattal rendelkező mérnököket. „Azt is tudjuk, hogy több építő cég esetében a várt, de még el nem indult munkálatok vagy ki nem fizetett adósságok miatt egy-egy szakember megtartása nagy terheket ró a cégek vezetőire” – írja a levél.

Az építkezési cégek vezetőinek elküldött ajánlat szerint egy évre venne át a tanács 3–5 olyan mérnököt, akik az építkezések (épületek, utak) terén legalább 5 éves tapasztalattal rendelkeznek. Így a megyei önkormányzat átvállalja a szakemberek bérezését és foglalkoztatását egyéves időszakra, hogy addig is tehermentesítsék a cégeket. Az együttműködés során a megyei tanács biztosítaná a szakemberek foglalkoztatási költségeit – a közigazgatási bértábla alapján –, a szándék szerint pedig az illető személyek közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a közigazgatás területén.

„A lényeg, hogy nálunk nincs elég szakember, ezért keressük őket. Időlegesen, amíg alkalmazásokra kerülhet sor, a cégektől kérjük a segítséget. Hátha kapunk jó szakembereket egy évre, amíg előreláthatóan sok nagy beruházás lesz a megyében. Kellenek a munkatársak, mert több száz milliárd lej értéket kell kezelni, és két-három mérnökkel ezt nem lehet” – mondta kérdésünkre Borboly Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés