
Huszonkét kilogrammos sulykot kell minél messzebbre dobniuk a versenyzőknek
Fotó: Bokor Tibor
Sulyokvető fesztivált rendeztek szombaton Alsóboldogfalván, ahol a mosósulyok elhajítása mellett sulyokdöntésben és sulyokhokiban is versenyeztek a vállalkozó kedvűek.
2017. augusztus 27., 17:582017. augusztus 27., 17:58
2017. augusztus 27., 18:292017. augusztus 27., 18:29
Már három éve, hogy az alsóboldogfalvi Bokor Tibor fejéből kipattant a sulyokvető fesztivál ötlete, akkor még úgy tudva, hogy a sulyokvetéssel messze földön egyedüliek lesznek. Elmondása szerint tavaly felkeresték őket a magyarországi Tiszafüredről, ahol fesztivált ugyan nem, de sulyokvető versenyt már jó ideje szerveznek.
A tiszafürediek ezzel szemben egy öt kilogramm körüli, egykor cölöpdöngölésre használt eszközzel versenyeznek. Bokor Tibor elmondása szerint meg is lepődtek, amikor az itteni versenytárgyat meglátták. Ezúttal női versenyző nem akadt, a férfisulyok pedig cserére szorul, mivel két helyen is fémcsavar tartja össze.
Az alsóboldogfalvi fesztiválon nagyjából minden a régi háztartási eszközről szól. Az elvetendő sulyok a régen mosáshoz használt mintájára készült,
Népszerű volt a sulyokhoki is, ahol két ötfős csapat a gyephoki szabályai szerint játszik, annyi változtatással, hogy az ükanyáink által vasalásra használt mángorlóval kell terelniük, majd kapuba ütniük a labdát.
Fotó: Bokor Tibor
A délelőtt leginkább a kicsikről szólt, akiknek a falu széli focipályán kézműves-foglalkozásokat tartottak. Időközben a felnőttek főzőversenyre készülődtek, majd késő délután megkezdődött az íjászat és a sulyokversenyek – mesélte Barabás Levente. Az idei rendezvényen is jól érezte magát, hiszen jó együtt lenni a barátokkal, a vetélkedők is szórakoztatók voltak – tette hozzá. Az első két évben ő vetette legmesszebb a sulykot, szombaton azonban az általa tizenkét méterre hajított nehéz tárgyat a Németországban élő, itteni rokonait meglátogató Rieger Levente harminc centiméterrel messzebbre dobta. Levente korábban nem hallott a sulyokról, most azonban a fesztivál híre őt is kicsalta, és nagyon tetszett neki a verseny.
A mondás eredete
A székelyföldi sulyokvető fesztivál mottója a régi, „ne vesd messzire a sulykot” népi mondással provokatívan helyezkedik szembe, hiszen Bokor Tibor szerint lényege éppen az, hogy „vesd el a sulykot, ha tudod”. A mondás onnan származik, hogy a jegyajándékul szolgáló faragott mosósulykot az ara édesapja figyelmeztetésül az udvarra hajította, ha a fiatalok kapcsolata nem működött jól, kapun kívül pedig, ha a vőjelöltnek mennie kellett. Ilyenkor az anya csitította férjét, hogy ne dobjon túl nagyot, hiszen minden rendeződik.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
szóljon hozzá!