Hirdetés
Hirdetés

Elvesztette a pert a felvont székely zászló ügyében, 10 ezer lejes bírságot kell kifizetnie Tőke Ervinnek

Tízezer lejt kell Tőke Ervinnek kifizetnie a székely zászló közterületen való felvonásáért •  Fotó: Sándor Csilla

Tízezer lejt kell Tőke Ervinnek kifizetnie a székely zászló közterületen való felvonásáért

Fotó: Sándor Csilla

Jogerősen elvesztette a pert Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a csíkszeredai rendőrséggel szemben, így ki kell fizetnie a székely zászló felvonásáért kirótt 10 ezer lejes bírságot. Tőke Ervin a kedvezőtlen bírói döntés miatt ügyével a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, de az eljárás akár évekig is eltarthat, addig is mindenképpen végre kell hajtania az ítéletet.

Barabás Hajnal

2017. november 27., 19:182017. november 27., 19:18

Mint ismeretes, a székely zászlót a csíkszeredai Szabadság térre vonták fel tavaly júniusban, a nemzeti összetartozás napjának alkalmából, csakhogy

sokáig nem loboghatott ott, mert a rendőrség perceken belül elkobozta azt a 2015/141-es törvényre hivatkozva, Tőke Ervin számára pedig 10 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Hirdetés

Ez ellen indított jogi eljárást az EMNP-s politikus a csíkszeredai bíróságon, ahol keresetét jóváhagyták. Ám az alapfokú döntést megfellebbezte a csíkszeredai rendőrség a Hargita Megyei Törvényszéken, ahol a rendőrség javára döntöttek.

Idézet
A bírónő arra hivatkozott, hogy az emberek Hargita megye zászlójaként ismerik a székely zászlót, ezért nem vonható fel közterületre, csak a 141-es zászlótörvény előírásainak megfelelően. Mivel úgy tudjuk, hogy megsemmisítették a Hargita megyei önkormányzat azon határozatát, amelyben a székely zászlót fogadták el megyezászlóként, így jogilag nem létezik a megyezászló. Szerintünk a bíróság tárgyi tévedést követett el

– vonta le a következtetést Tőke Ervin. Hozzátette, ezzel az indokkal kérték a jogerős ítélet megsemmisítését a Hargita Megyei Törvényszéktől, de ezt a kérését elutasították. „Az indoklást a napokban kaptuk meg, azt írták, hogy nem volt jogom a jogerős ítélet megsemmisítését kérni, mert nem a tárgyi tévedésre hivatkoztam, hanem arra, hogy egyes törvényeket hogyan magyaráznak a bírók, azaz a bírók logikai gondolkodását támadtam, ezért elutasítottak” – magyarázta Tőke.

A bírságot így ki kell fizesse, a csíkszeredai városházán pedig elfogadták azt a vállalását, hogy havonta törleszt.

A bírság összegéhez hozzájárultak 100 lejjel az EMNT nagyváradi konferenciáján, illetve a Jogaink Egyesület további 500 lejjel segíti. „A fennmaradó összeget majd meglátjuk, hogyan teremtem elő” – tette hozzá Tőke.

A strasbourgi bírósághoz fordulnak

„Miután itt minden jogi lehetőséget kimerítettünk,

Idézet
panaszunkkal kártérítésért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk, mert itt többről van szó annál, hogy felvonható-e közterületen a székely zászló vagy sem

– fogalmazott a néppárti politikus. Meglátása szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményének három cikkelyét is sérti a román bíróság döntése. „Megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogunkat, mivel minden bizonyítékot, amelyet a bíróság elé vittünk, figyelmen kívül hagytak. Ugyanakkor

Idézet
azt állították, a bírságot azért kaptam, mert nem a törvénynek megfelelő módon vontam fel Hargita megye zászlaját, noha ez jogilag nem is létezik, a székely zászló pedig nem egy közigazgatási egység, hanem egy közösség szimbóluma.

Az egyezmény alapján a törvények konkrétak kell legyenek. Ebben az esetben a 141-es törvény kötelezettségeket ír elő közintézmények képviselői számára, azonban nem rendelkezik magánszemélyek bérelt területen történő tevékenységéről. A bíróság gyakorlatilag kiszélesítette a törvényt olyan területre is, amelyről a jogalkotó nem rendelkezett” – mondta Tőke Ervin. Megtudtuk, hogy

a csíkszeredai Szabadság téren továbbra is fizetik annak a területnek foglalását a csíkszeredai önkormányzatnak, ahová a zászlórudat állították fel, és ahová a székely zászló felvonását tervezték.

Az ügy kapcsán korábban szó esett arról is, hogy a csendőrség is bírságot szabott ki a zászló felvonásakor Tőke Ervinnek. 1000 lejre bírságolták akkor meg, de ez ellen is nyújtott be keresetet Tőke a csíkszeredai bíróságra, a pert pedig alapfokon megnyerte, a csendőrség ezt a döntést nem fellebbezte meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
2026. szeptember 24., csütörtök

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre

A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.

Megvannak az egyik megyében átvizsgált nyugdíjak adatai, a pénztár vezetője szerint ebből születhetett a becslés a tévedésre
2026. szeptember 24., csütörtök

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert

Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására

Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására
2026. szeptember 24., csütörtök

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt

A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról

Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról
2026. szeptember 24., csütörtök

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin

Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin
2026. szeptember 24., csütörtök

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek

Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek
Hirdetés