Első fokon pert nyert, másodfokon viszont veszített a Hargita Megyei Nyugdíjpénztárral szemben egy rokkantnyugdíjas, aki tudta nélkül kapott több pénzt, mint amennyi járt volna neki. Az ítélet végleges, a férfi szerint ő most más hibája miatt fizet még két évig.
2011. szeptember 25., 10:212011. szeptember 25., 10:21
2012. február 10., 13:212012. február 10., 13:21
S. Gyula szerint más hibájáért most ő fizet
A történetről tavaly szeptemberben számoltunk be, ekkor indított pert a nyugdíjpénztár ellen S. Gyula csíkszeredai rokkantnyugdíjas, akinek kettes fokozatú rokkantságát 1979-ben Bukarestben állapították meg. 1997-ben korhatárral nyugdíjazták, az akkor kiadott végzésben is szerepel kettes fokozatú rokkantsága. Tavaly júliusban kapta meg a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár értesítését, amely szerint a nyugdíjak 2005-ös újraszámítása során tévedésből sorolták be az egyes fokozatú rokkantak közé, és ezért nagyobb összegű nyugdíjat kapott, most vissza kell fizetnie az utóbbi három évben jogosulatlanul felvett összeget, valamivel több mint 8400 lejt.
A férfi ezt érthetetlennek tartotta, mert szerinte ő nem hibázott, és pert indított az intézmény ellen, hogy érvénytelenítsék az intézkedést. Tavaly nyáron már elkezdték levonni csökkentett nyugdíjából azt a havi 250 lejt, amelyet a téves besorolás nyomán kapott. Kérdésünkre tavaly a nyugdíjpénztár illetékese is elismerte, tévedés történt, de mint mondta, a 19/2000-es törvény úgy rendelkezik, hogy a jogosulatlanul felvett összeget az kell visszafizesse, aki felvette.
Egymásnak ellentmondó ítéletek
A per közben elindult, S. Gyula számára kedvező döntést hozott idén februárban a Hargita Megyei Törvényszék – a férfi keresetét jogosnak ítélték, és jogtalannak a pénztár döntését a pénz visszatartásáról. Az intézmény viszont fellebbezett, az ügy a marosvásárhelyi ítélőtáblához került. Itt idén júliusban tárgyalták az ügyet, mint S. Gyula elmondta, pár perc volt az egész, nem kérdeztek tőle semmit. A végleges ítélet szerint, amelyet nemrég kézbesítettek, a pénztár fellebbezését elfogadták, így a pénzt vissza kell fizetni. Egy év már lejárt a törlesztésből, még van kettő.
Megmutatta a törvényszéki végzéseket is, az egymásnak ellentmondó határozatokkal. A Hargita Megyei Törvényszék indoklása szerint a férfi semmiben nem hibázott. Az ítélőtáblától kapott indoklás viszont a 19/2000-es törvény előírásaira hivatkozik, amely szerint a jogosulatlanul felvett összeget vissza kell fizetni, függetlenül attól, hogy ki hibázott.
„Úgy érzem, valakinek a hibáját takarják ezzel az ítélettel. Nem értem, hogy nem lehetett senkit kérdőre vonni ezért” – mondta a történet végén S. Gyula. Az ítéletről a nyugdíjpénztárnál is tudnak. Boros Ágnes Anna aligazgatónő szerint az ügy sajnálatos, de hasonló esetben nem lehetne azt elvárni, hogy a jogosulatlan többletként kifizetett összegeket a pénztár alkalmazottai térítsék meg, mert az amúgy is alacsony fizetések mellett senki sem maradna a nyugdíjpénztár alkalmazásában.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!