
Fotó: Prázsmári Tímea
Richard Bona, az Off-line Trió, a Stud Jazz Fest, a Finucci Bros Quartet és sok más híres együttes és előadó fog fellépni csütörtöktől kezdődően egészen vasárnapig a 9. Nemzetközi Jazzfesztivál keretében a csíkszeredai Mikó-várban.
2017. július 25., 18:192017. július 25., 18:19
2017. július 26., 13:302017. július 26., 13:30
„Sok helyről, sok országból érkeznek hozzánk fellépők” – fogalmazott Szilágyi Nóra, a fesztivál főszervezője a kedden tartott sajtótájékoztatón. Csütörtökön, a fesztivál nulladik napján a Hargita megyei együttesek lépnek fel, pénteken tartják a „majdnem jazz” napot. Gyerekeknek is tartanak foglalkozásokat szombaton és vasárnap délelőtt, amikor is bevezetik őket a dzsessz világába más kísérőprogramok mellett.
Fotó: Prázsmári Tímea
A szervező szerint
– magyarázta.
Fotó: Prázsmári Tímea
„Úgy gondolom, hogy ezzel a fiatalokat is bevonzzuk a fesztiválra” – jelentette ki Szilágyi Nóra.
A sajtótájékoztatón Hargita Megye Tanácsa részéről jelen levő Ferencz-Salamon Alpár elmondta, már harmadik éve a megyei tanács is hozzájárul ahhoz, hogy a fesztivál átlépje Csíkszereda határait. Fekete Bernadetta színésztől megtudtuk, hogy a Csíki Játékszín színészei is önkénteskednek a fesztivál ideje alatt, ők az előadókat kísérik, segítik.

A Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál kilencedik kiadását július 27-30. között szervezik meg: négy nap alatt 77 fellépőt láthat, hallhat a közönség a Mikó-várban.
Négy nap alatt 77 fellépőt láthat, hallhat a közönség a Mikó-várban, 11 nemzet tagjai lépnek fel, összesen tíz koncert, három előadás, 5 előzetes koncert és négy jam session alkotja a fesztivál műsorát. A jazzfesztivál idei kiadásán nem árusítanak napijegyet. A két napra szóló jegy hétfőtől 150 lejbe, a három napra szóló jegy pedig 200 lejbe kerül. További információk és a részletes program a rendezvény honlapján kapható.
Fotó: Prázsmári Tímea
Antal Eszter
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!