Csíktaplocáról indult a Magyarországon legtöbbet játszó székely színművész

– emlékezett.

A színjátszást már gyermekkorban kipróbálta, Taplocán a helyi színjátszó csoporttal ünnepekkor, kosaras bálokon szerepeltek. A csoport számára édesapja, Botár Ferenc rendezte a Sári bírót, ahol ő játszotta a gyereket.

„Rengeteget táncoltam a diákévek alatt, néptánccsoportot alakított az iskolában Kosz Szilveszter és Duka János bácsi, Gáll Árpival együtt. Mentünk mindenfelé fellépni a csoporttal, én ott konferáltam Balázs Istvánnal, és táncoltam. Csodálatos évek voltak” – mesélte. Az érettségi napján, mivel a vizsga délig befejeződött, kiment az Olt mellé takarni.

„Egyszer jött egy szomszéd gyerek, és mondta, Endrike, menj le Zsögödbe, mert Kőmíves Nagy Lajos – a színművészeti főiskola tanára – és felesége délelőtt hallott téged az érettségin, és meg szeretne hallgatni. Tudták, hogy a színművészetire készülök. Letettem a kaszát, megmosakodtam az Olt vizében, s lementem Zögödbe, egyet szavaltam, s azt mondta Kőmíves Nagy Lajos, jöjjön el felvételizni. Elmentem, és így kezdődött a pályám” – elevenítette fel.

Elmondása szerint a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen akkor még családias volt a légkör, olyan emberek tanították, akik meghatározók voltak tartásban, emberségben, kultúrában: Kovács György, Csorba András, Tompa Miklós, Harag György, Erdős Irma, Lantos Béla.

„120-an felvételiztünk 1961-ben, és 15-öt vettek fel. Nagyon más volt a vizsgarendszer is, mert előtte egy hónapig ott voltunk felvételi előkészítőn. Egy kicsit el voltam keseredve, mert akik Kolozsvárról, Nagyváradról, Temesvárról érkeztek, olyan könnyen vették, én meg gátlásosabb voltam. Mert

Harag György osztályvezető tanárunk volt, és amikor elengedett minket, mindenkinek mondta, hogy hová szerződjön. Azt mondta nekem, maga menjen Nagyváradra, az egy magának való város. Nagyváradon a Mágnás Miskával kezdtem, de nemcsak ez a boldogság ért engem, hanem ott találkoztam Mogyorossy Évával, a későbbi feleségemmel. Nagy szerelem volt, és 1967-ben elvettem itthon, Csíktaplocán, később két lányunk született. Idén megültük az aranylakodalmunkat itthon, Taplocán, és újra elvettem” – említette.

„Akkor volt a csehszlovákiai beavatkozás, Ceauşescu körbeszaladta az országot, hogy invázió lesz, elvették az útleveleket – egy éjszaka megjelentek nálam, és azt mondták, ellenőrzésre kell vigyék. Egy román milicista aztán kilopta az útlevelet a milíciáról, és azt mondta, most menjél. Decemberben mentem el, 21-én bekerültem a Nemzeti Színházba, ahol első igazgatóm, Both Béla fogadott. Azt kérdezte, mit tud nekem segíteni, december van, ki vannak osztva a szerepek. Mire elértem a feleségemhez, hívtak, hogy menjek vissza, be kell ugorjak Az ember tragédiájába aznap este Saint Just és Gábriel főangyal szerepeibe – délután fél egy volt. Ez a Sinkovits Imre, Váradi Hédi, Kálmán Gyuri, Major Tamás-féle Ember tragédiája volt. Öt órára vissza kellett menjek a Nemzetibe, és este játszottam. Átöltöztem, bementem a Saint Just-re – elhangzott a végszó, Sinkovits Imre megfordult, és nézte, hogy ki vagyok. Végigmondtam a szöveget majd boldogságomban hazamentem. Én soha nem hittem volna, hogy közepes végszót fogok adni egy Sinkovits Imrének, és amikor jöttek be a többiek, Bihari Józsi bácsi, Básti Lajos, Kálmán György, álltam megsemmisülve, és mondtam a szöveget. Aztán kijött a sötétből Major Tamás, s azt mondta, holnap menjen fel Zankó elvtárshoz – ő a gazdasági igazgató volt –, beszéljék meg a fellépti díját” – emlékezett.

a következő előadás előtt Sinkovits Imre várta az öltözőben.

– elevenítette fel.

A Nemzeti Színház után Miskolcra hívták, aztán a Déryné Színházhoz, majd visszakerült a Nemzetihez, de számos helyen fellépett. Táncos komikusként, klasszikusok hősszerelmes- és karakterszerepeiben is láthatta a közönség, számos mozifilmben, illetve tévésorozatban játszott, filmekben vállalt szinkronszerepeket.

„Tulajdonképpen minden szerep a kedvencem, mert az édes gyermekeim nekem, őket szültem meg, raktam össze. Említsem a Mágnás Miskát, amit Váradon kezdtem, eljátszottam háromszor szabadtéri színpadon Miskolcon, a Déryné Színházban, körülbelül hatszázszor játszottam el Mágnás Miskát. Voltam Rómeó, Nyilas Misi, Bicska Maxi a Koldusoperából, a Bánk Bánból Ottó, Petúr bán,

Aztán szerepkört váltottam, és a Nemzeti Színházban Vámos László volt, aki azt mondta, hogy felajánlja nekem a karakterszerepeket, a sírásót a Hamletből, Parasitust a Magyar Elektrából, a kígyós embert az Antonius és Kleopátrából, és 21 különböző Shakespeare-karakterszerepet. Most a József Attila Színházban játszom, és tíz darabban vagyok benne. Hívnak, hála istennek, és ez boldogság, mert kellek, azt érzem. Mi egy kicsit ilyenek vagyunk, így születtünk, magamutogatónak, örülök neki. Az Isten szeretett, ezek a nagy emberek, nagy színészek fogadtak engem emberi és művészi barátságukba” – emlékezett.

„Az tetszett, amit mondtak, hogy az az alázat, ahogy fordulok a színházhoz, legyen irányadó a következő nemzedék számára. Ennél több nem lehet egy szakmában, ha alázatos vagy. Nagyon szeretnek, jól érzem magam. Ott ültek bent a rendezők, és azt mondta nekem Verebes Pista, jó barátom, kollégám: Bandi, neked azért könnyű, mert ha kell, én téged kabaréba használlak, ha kell vígjátékba vagy szomorú játékba” – mesélte.

„A 2004-es népszavazást, amikor megtagadták az elszakított nemzetrészektől az állampolgárságot, én azt második Trianonként éltem meg, és elhatároztam, hogy haza temetkezem. Végrendelkeztem, a taplocai temetőben fel is van írva a nevem, és alá a jelmondatom:

Elhatároztam, hogy hazajövök, mert itt kezdődik az egész – ezért jövök haza. Nekem minden megadatott, jó sorsom volt. Azt is hiszem, hogy mindenki felelős a saját életéért, én így éltem. Boldog vagyok, köszönöm a csíksomlyói Szűzanyának, hogy fogta a kezem, irányította lépteimet, hogy ne tévedjek el, jó édesanyámnak, hogy pártfogásába ajánlott, édesapámnak, aki munkára és szülőföldünk, anyaföldünk mindenkori szeretetére és hozzá a feltétlen, hűséges ragaszkodásra nevelt, köszönöm feleségemnek, hogy ötven éve velem tart, barátaimnak, Csedő Csabának és Silló Gézának, hogy barátságunk 60 éve töretlen. Nem hittem azt, hogy amikor a Rétre menőben vagy az Olt mellett arattunk, egyszer majd az ország házában a Köztársasági Érdemrendet veszem át. Elindultam a kasza mellől, a legnagyobbak fogadtak baráti és művészi társnak, fiatalok nőttek fel szemem előtt, és szülővárosom keblére ölel ennyi év után. Életem végéig adósa vagyok szülővárosomnak. Ennél nem lehet többet kérni” – zárta a beszélgetést.