Hirdetés
Hirdetés

Csíktaplocáról indult a Magyarországon legtöbbet játszó székely színművész

Botár Endre ötven éve van a színészi pályán. Elismert életút •  Fotó: Sándor Csilla

Botár Endre ötven éve van a színészi pályán. Elismert életút

Fotó: Sándor Csilla

Nehéz lenne összeszámolni, hány szerepet játszott el már ötvenéves pályafutása során Botár Endre színművész, aki – mint mondja –, Csíktaplocáról, a kasza mellől indult, és mindent elért, amire vágyott, Magyarországon a legnagyobb színészek fogadták barátságukba. A most is aktív Botár Endrét szülővárosa nemrég Pro Urbe díjjal tüntette ki, Csíkszeredában beszélgettünk vele.

Kovács Attila

2017. augusztus 17., 11:492017. augusztus 17., 11:49

Csíktaplocán, a Forrás utcában született 1943-ban, és elmondása szerint gyönyörű volt a gyermekkora.

Idézet
Mint a hozzám hasonlóknak abban az időben, a háború után. Dolgoztunk, szórakoztunk, futballoztunk, templomba jártunk – én nagyon sokat jártam templomba, hittanórákra, emiatt ki is csaptak az iskolából. Keresztelő papom, Márkos Endre volt akkor a plébános, és abban az időben tiltották a templomba járást. Volt egy iskolaigazgató, aki Taplocán az ablakból nézte, hogy kik megyünk templomba. Én minden rorátéra mentem, sőt a Pilátust énekeltem a passióban gyermekként. Úgy hívtak Taplocán, hogy a kicsi kántor, rengeteget ministráltam is

– emlékezett.

Hirdetés

A színjátszást már gyermekkorban kipróbálta, Taplocán a helyi színjátszó csoporttal ünnepekkor, kosaras bálokon szerepeltek. A csoport számára édesapja, Botár Ferenc rendezte a Sári bírót, ahol ő játszotta a gyereket.

Sokat szavalt, énekelt, ez később, amikor a középiskolába bekerült, folytatódott.

„Rengeteget táncoltam a diákévek alatt, néptánccsoportot alakított az iskolában Kosz Szilveszter és Duka János bácsi, Gáll Árpival együtt. Mentünk mindenfelé fellépni a csoporttal, én ott konferáltam Balázs Istvánnal, és táncoltam. Csodálatos évek voltak” – mesélte. Az érettségi napján, mivel a vizsga délig befejeződött, kiment az Olt mellé takarni.

„Egyszer jött egy szomszéd gyerek, és mondta, Endrike, menj le Zsögödbe, mert Kőmíves Nagy Lajos – a színművészeti főiskola tanára – és felesége délelőtt hallott téged az érettségin, és meg szeretne hallgatni. Tudták, hogy a színművészetire készülök. Letettem a kaszát, megmosakodtam az Olt vizében, s lementem Zögödbe, egyet szavaltam, s azt mondta Kőmíves Nagy Lajos, jöjjön el felvételizni. Elmentem, és így kezdődött a pályám” – elevenítette fel.

Elmondása szerint a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen akkor még családias volt a légkör, olyan emberek tanították, akik meghatározók voltak tartásban, emberségben, kultúrában: Kovács György, Csorba András, Tompa Miklós, Harag György, Erdős Irma, Lantos Béla.

„120-an felvételiztünk 1961-ben, és 15-öt vettek fel. Nagyon más volt a vizsgarendszer is, mert előtte egy hónapig ott voltunk felvételi előkészítőn. Egy kicsit el voltam keseredve, mert akik Kolozsvárról, Nagyváradról, Temesvárról érkeztek, olyan könnyen vették, én meg gátlásosabb voltam. Mert

ezt vittem magammal, a székelyek zártságát.

Harag György osztályvezető tanárunk volt, és amikor elengedett minket, mindenkinek mondta, hogy hová szerződjön. Azt mondta nekem, maga menjen Nagyváradra, az egy magának való város. Nagyváradon a Mágnás Miskával kezdtem, de nemcsak ez a boldogság ért engem, hanem ott találkoztam Mogyorossy Évával, a későbbi feleségemmel. Nagy szerelem volt, és 1967-ben elvettem itthon, Csíktaplocán, később két lányunk született. Idén megültük az aranylakodalmunkat itthon, Taplocán, és újra elvettem” – említette.

Botár Endre 1968-ban távozott Magyarországra, a felesége után.

„Akkor volt a csehszlovákiai beavatkozás, Ceauşescu körbeszaladta az országot, hogy invázió lesz, elvették az útleveleket – egy éjszaka megjelentek nálam, és azt mondták, ellenőrzésre kell vigyék. Egy román milicista aztán kilopta az útlevelet a milíciáról, és azt mondta, most menjél. Decemberben mentem el, 21-én bekerültem a Nemzeti Színházba, ahol első igazgatóm, Both Béla fogadott. Azt kérdezte, mit tud nekem segíteni, december van, ki vannak osztva a szerepek. Mire elértem a feleségemhez, hívtak, hogy menjek vissza, be kell ugorjak Az ember tragédiájába aznap este Saint Just és Gábriel főangyal szerepeibe – délután fél egy volt. Ez a Sinkovits Imre, Váradi Hédi, Kálmán Gyuri, Major Tamás-féle Ember tragédiája volt. Öt órára vissza kellett menjek a Nemzetibe, és este játszottam. Átöltöztem, bementem a Saint Just-re – elhangzott a végszó, Sinkovits Imre megfordult, és nézte, hogy ki vagyok. Végigmondtam a szöveget majd boldogságomban hazamentem. Én soha nem hittem volna, hogy közepes végszót fogok adni egy Sinkovits Imrének, és amikor jöttek be a többiek, Bihari Józsi bácsi, Básti Lajos, Kálmán György, álltam megsemmisülve, és mondtam a szöveget. Aztán kijött a sötétből Major Tamás, s azt mondta, holnap menjen fel Zankó elvtárshoz – ő a gazdasági igazgató volt –, beszéljék meg a fellépti díját” – emlékezett.

Másnap leszerződtették,

a következő előadás előtt Sinkovits Imre várta az öltözőben.

Idézet
Nem tudtam, mi lehet. Bementem, azt mondja: lelkem, jobbik felem, hát most már tudom, hogy honnan jöttél, én Körtvélyesi Zsoltot vártam. Meséltetett, kikérdezett, tanácsot adott – ő egy nagyon jó magyar ember volt

– elevenítette fel.

A Nemzeti Színház után Miskolcra hívták, aztán a Déryné Színházhoz, majd visszakerült a Nemzetihez, de számos helyen fellépett. Táncos komikusként, klasszikusok hősszerelmes- és karakterszerepeiben is láthatta a közönség, számos mozifilmben, illetve tévésorozatban játszott, filmekben vállalt szinkronszerepeket.

„Tulajdonképpen minden szerep a kedvencem, mert az édes gyermekeim nekem, őket szültem meg, raktam össze. Említsem a Mágnás Miskát, amit Váradon kezdtem, eljátszottam háromszor szabadtéri színpadon Miskolcon, a Déryné Színházban, körülbelül hatszázszor játszottam el Mágnás Miskát. Voltam Rómeó, Nyilas Misi, Bicska Maxi a Koldusoperából, a Bánk Bánból Ottó, Petúr bán,

hálás szerepeim voltak.

Aztán szerepkört váltottam, és a Nemzeti Színházban Vámos László volt, aki azt mondta, hogy felajánlja nekem a karakterszerepeket, a sírásót a Hamletből, Parasitust a Magyar Elektrából, a kígyós embert az Antonius és Kleopátrából, és 21 különböző Shakespeare-karakterszerepet. Most a József Attila Színházban játszom, és tíz darabban vagyok benne. Hívnak, hála istennek, és ez boldogság, mert kellek, azt érzem. Mi egy kicsit ilyenek vagyunk, így születtünk, magamutogatónak, örülök neki. Az Isten szeretett, ezek a nagy emberek, nagy színészek fogadtak engem emberi és művészi barátságukba” – emlékezett.

Elismert szakmai alázat

Sokoldalú teljesítményét több díjjal ismerték el, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét és a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat is. Legutóbb pedig a József Attila Színházban létrehozott Józsa Imre-díjat vehette át, amelyet kollégái szavaztak meg.

„Az tetszett, amit mondtak, hogy az az alázat, ahogy fordulok a színházhoz, legyen irányadó a következő nemzedék számára. Ennél több nem lehet egy szakmában, ha alázatos vagy. Nagyon szeretnek, jól érzem magam. Ott ültek bent a rendezők, és azt mondta nekem Verebes Pista, jó barátom, kollégám: Bandi, neked azért könnyű, mert ha kell, én téged kabaréba használlak, ha kell vígjátékba vagy szomorú játékba” – mesélte.

Botár Endre minden évben hazalátogat Taplocára.

„A 2004-es népszavazást, amikor megtagadták az elszakított nemzetrészektől az állampolgárságot, én azt második Trianonként éltem meg, és elhatároztam, hogy haza temetkezem. Végrendelkeztem, a taplocai temetőben fel is van írva a nevem, és alá a jelmondatom:

A hit s a hűség tarthatja fenn népét nemzetünknek.

Elhatároztam, hogy hazajövök, mert itt kezdődik az egész – ezért jövök haza. Nekem minden megadatott, jó sorsom volt. Azt is hiszem, hogy mindenki felelős a saját életéért, én így éltem. Boldog vagyok, köszönöm a csíksomlyói Szűzanyának, hogy fogta a kezem, irányította lépteimet, hogy ne tévedjek el, jó édesanyámnak, hogy pártfogásába ajánlott, édesapámnak, aki munkára és szülőföldünk, anyaföldünk mindenkori szeretetére és hozzá a feltétlen, hűséges ragaszkodásra nevelt, köszönöm feleségemnek, hogy ötven éve velem tart, barátaimnak, Csedő Csabának és Silló Gézának, hogy barátságunk 60 éve töretlen. Nem hittem azt, hogy amikor a Rétre menőben vagy az Olt mellett arattunk, egyszer majd az ország házában a Köztársasági Érdemrendet veszem át. Elindultam a kasza mellől, a legnagyobbak fogadtak baráti és művészi társnak, fiatalok nőttek fel szemem előtt, és szülővárosom keblére ölel ennyi év után. Életem végéig adósa vagyok szülővárosomnak. Ennél nem lehet többet kérni” – zárta a beszélgetést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben

Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan
2026. szeptember 22., kedd

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában

Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában
2026. szeptember 22., kedd

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is

Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre

A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre
2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés