Csíkszeredától San Franciscoig – beszélgetés Dezső Zoltán kutatóval

Egy pályázatot küldtem Norvégiába, és egyet az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemre, végül ez utóbbira vettek fel. Az angoltudásom felemás volt, de nem ez volt a fontos, mert előbb-utóbb mindenki megtanul angolul, számomra inkább a fizika, a kutatás volt fontos.

Az akadémiai élet annyira nem vonzott, és úgy gondoltam, számomra jobb lesz, ha egy cégnél fogok dolgozni.

Találtam is állást Bostonban egy japán cégnél, ahol a hálózatkutatás különböző módszereit alkalmaztuk, programokat készítettünk. Én nem programozó voltam, hanem inkább kutató: módszereket dolgoztunk ki arra, hogyan lehet a legjobban tanulmányozni a biológiai adatokat.

Öt év után váltottam, és immár hetedik éve az AbbVie gyógyszerfejlesztő vállalatnál dolgozom San Franciscoban,

– És itt jön képbe a mesterséges intelligencia…

– A mesterséges intelligencia nagy segítségünkre lehet ebben a munkában. Sokféle adattal dolgozunk, és a mesterséges intelligencia segít az összefüggések felfedezésében. Vannak valós adataink:

Legyen az egyszerű megfázás vagy rák, bármilyen betegség, mindig megvan a diagnózis, és megvan a gyógyszer is, amellyel kezelik. Minden beteg lényegében egy modell. Ha van tízezer rákos beteg, akkor azt kérdezzük: mi a közös ezekben a betegekben azon túl, hogy ugyanaz a diagnózisuk? A cél az, hogy minél jobban tudjuk definiálni a különböző betegségeket, mert ha jobban megértjük, jobban is tudjuk gyógyítani őket. Tulajdonképpen

A számítógép számokkal dolgozik: nem érti a szavakat, nem érti a koncepciókat, amelyeket mi megértünk. Le kell fordítani az adathalmazt a mesterséges intelligencia nyelvére.

Az immunrendszerünk sokáig képes ezeket a kóros sejteket elpusztítani, de idősebb korban ez a védelem gyengül. Emiatt is van az, hogy a rák sokszor az időskor betegségeként jelenik meg. A másik ok, hogy régebben sokan haltak meg fertőzésekben, amelyek ma már kezelhetők. Így a rák lassan a vezető halálokok közé került, a szív- és érrendszeri betegségek mellé. Persze vannak életmódbeli és környezeti tényezők is:

Az étkezésnél is látunk összefüggéseket, főleg a feldolgozott élelmiszerek és az emésztőrendszeri daganatok között, még ha nem is minden részlet világos. A légszennyezés szintén rizikófaktor. Ezek mind hozzájárulnak, és valószínűleg még sok kisebb tényező együtt eredményezi, hogy ma több a rákos beteg. A depresszió és a szorongás már bonyolultabb kérdés. Például Amerikában jóval magasabb a diagnosztizált esetek aránya, mint Európában. Ez részben abból is adódik, hogy ott az orvosok könnyebben állítanak fel ilyen diagnózist, mert enélkül nem tudnának gyógyszert felírni vagy terápiát indítani. De az életmód is sokat számít.

Az emberi szervezetnek egyszerűen nem volt ideje alkalmazkodni ehhez a felgyorsult, folyamatosan stresszes életformához.

– És az autoimmun betegségek, allergiák?

– Azok is gyakoribbak lettek. Az egyik magyarázat a túlzott sterilitás. Régebben a gyerekek kint játszottak a földben, a sárban, találkoztak mindenféle kórokozóval, az immunrendszerük „tanult”. Ma sokkal tisztább körülmények között nőnek fel, és emiatt gyakrabban fordul elő, hogy az immunrendszer tévesen reagál. Saját sejteket támad meg – ez az autoimmun betegség –, vagy teljesen ártalmatlan anyagokra ad heves választ, például pollenre, ami allergiához vezet.

Valóban lenyűgöz, nagyon érdekes. Jelenleg rengeteg minden történik, tengernyi adat áll rendelkezésünkre a biológiai kutatások terén. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megtaláltam azt a munkát, ami tetszik, ami érdekel, és ez azért elég ritka.

– Gyógyszerfejlesztésről, biológiai kutatásokról, összefüggésekről beszélünk. Arra azért nagyon kíváncsi vagyok, hogyan viszonyul a gyógyszertagadók táborához? Ha csak a covidot vesszük és a covid elleni védőoltásokat – ez mifelénk is megosztotta a társadalmat.

– Én alapvetően nem azzal vagyok gondban, ha valaki másképp dönt, hanem azzal, amikor mindezt megfelelő információ nélkül teszi.

Számomra az a fontos, hogy mindenki tisztában legyen a kockázatokkal és a valós esélyekkel: például egy mellékhatás előfordulási aránya mennyi, és ehhez képest mekkora veszélyt jelent maga a betegség. Értem, ha valaki bizonyos esetekben – például egy lassan fejlődő betegség kapcsán – mérlegel, és úgy dönt, hogy nem vállal intenzív kezelést. De

A probléma gyökere szerintem az, hogy sokan a saját tapasztalatukból indulnak ki, és nem értik meg, hogy a vakcinák hatásait nagyon pontos, nagyszabású vizsgálatokkal mérték fel. Persze előfordulhatnak ritka mellékhatások, de ezek aránya össze sem hasonlítható a betegség kockázataival. Ezért én mindig azt hangsúlyozom, hogy

Aki teljesen elzárkózik, azon nehéz segíteni, de aki nyitott, annak érdemes tudományos alapokon megmutatni a tényeket.

– Huszonöt évvel ezelőtt érkezett csekély nyelvtudással az Amerikai Egyesült Államokba. Könnyen ment a beilleszkedés?

– Szerencsés helyzetben voltam, mert az egyetemen rengeteg külföldi diák volt. Mindenkinek megvolt az akcentusa, a nyelvi nehézsége, és

Együtt tanultuk meg, hogyan működik, mit hogyan kell csinálni, és egymáson segítettünk. Az egyetemi évek egyszerűbbek voltak, tulajdonképpen felkészítettek a következő időszakra. Később munkahelyem lett, lassan-lassan beilleszkedtem, jól kijövök mindenkivel, most már ismerem az amerikai rendszert, az amerikaiakat, a normákat megtanultam.

Én itt nőttem fel, megszoktam, most érdekes volt az ő szemszögéből látni az itthoni világot. Tetszik neki az is, hogy itt sokan beszélnek angolul, és mindenki nagyon udvarias.

– Mennyire volt elfogadó a felesége pakisztáni családja a székely fiatalember iránt?

– Most már elfogadott, de az elején nehéz volt, időbe telt. Először egyedül mentem el Pakisztánba találkozni a családdal: kedvesek voltak, udvariasak, de alaposan kikérdeztek, kicsit próbára tettek, hogy ki is vagyok, s mit akarok. Aztán bemutattak a rokonoknak, és végül elfogadtak, sőt meg is szerettek.

– Két-három évente jár haza Csíkszeredába. Milyennek látja a csíkszeredai, a székelyföldi társadalmat?

– Hazatérni mindig jó érzés, mert itthon még mindig vannak barátaim, akikkel jó találkozni. Amikor hazajövök, mindig feltűnik, hogy sok a panasz. Az amerikaiak mindig pozitívak, ami egy kicsit idegesítő is volt az elején, de azért lenne mit tanulni tőlük ezen a téren. Szóval

Ha nem tetszik valami, akkor tenni kellene azért, hogy változzon, nem pedig belekeseredni, belesavanyodni a dolgokba.