
Fotó: Kristó Róbert
Két, egymáshoz nagyon hasonló hinta vagy babafüggőágy, két csíki gyártó. Az egyik azzal vádolja a másikat, hogy tőle vette át az ötletet anélkül, hogy ezt bevallotta volna. Nem várt vita bontakozott ki Csíkszeredában a babahinták körül.
2013. február 05., 17:282013. február 05., 17:28
2013. február 05., 18:452013. február 05., 18:45
Mandel Zoltán szerint a portálunkon korábban bemutatott hintát a Gordius Plus Kft. már 2008 óta gyártja Csíkszeredában. Ennek a terméknek mintájára kezdték el mások is gyártani az említett hintát. A vitatott hintát gyártó cég vezetője, Szentes László szerint viszont ő más mintákat vett alapul, azokat próbálta továbbfejleszteni.
Mandel Zoltán nehezményezi azt is, hogy a Beto hintát gyártó vállalkozást irányító Szentes László úgy állította be a terméket, mint saját találmányát. „Ebből a hintából 2008 karácsonyára készültek el az első darabok. Franciaországból érkezett mintadarab alapján, helyileg elérhető anyagokból és helyi munkaerővel készítettük ezeket. 2009. május 21-én, a Csíkexpón már bemutattuk a babafüggőágynak nevezett bölcsőnket” – elevenítette fel Mandel Zoltán.
„Szentes László az elmúlt hónapig, januárig a Gordius kötélgyár alkalmazottja volt, íróasztala átlósan szemben volt az adott bababölcső kiállított példányával, az elmúlt pár év alatt volt ideje lemásolni onnan a termék mintáját” – mondta Mandel Zoltán. Szerinte a termék valóban jó – akárcsak az eredetije. „Nem lenne semmi gond, semmit sem tudnék hozzáfűzni, ha valóban jelentőset változtatott volna, és nem saját termékeként mutatta volna be a darabot, hanem azt írta volna le, hogy mi az, amivel ő jobbá tette, bővítette, feljavította az eredeti, már 2008-ban megjelent terméket” – magyarázta a cégvezető.
Szentes László szerint nem így történt
Szentes László, a portálunkon bemutatott hintát gyártó cég vezetője kérdésünkre elmondta: „Amikor a Gordius Plusnál megjelent az első ilyen hinta, amelyet külföldről hoztak, én már elkezdtem készíteni a saját változatot.” Elmondása szerint a hinta kialakítása során több régi, a múlt században készült amerikai szabadalomból is ihletődött, van olyan is, amelyet 1912-ben állítottak ki – és eljutott egy francia cég által 1987-től gyártott típushoz, illetve egy magyar cég által előállított hasonló hintához is. Az általa készített változat rögzíthető matracot, kispárnát is tartalmaz, más a zsinórozás rögzítése, rugót is terveztek a hintához, amelynek kétszemélyes változata, illetve nagyobb gyermekek által használható típusa is készült.
A Betonak elnevezett hinták formájának levédése érdekében 2012 elején kérelmet nyújtott be az Országos Szabadalmi és Védjegy Hivatalhoz (OSIM), kérve a hinta modelljének levédését. Ezt tavaly júliusban meg is kapta, ez 2022-ig érvényes, ennek értelmében Romániában ezt a típusú hintát más nem gyárthatja, csak ha megvásárolja ezt a jogot.
Ugyanakkor 2011-ben megtörtént az a bevizsgálás is, amelynek alapján az Európai Unióban játékként forgalmazható a termék. Szentes László szerint a bölcsőhintát csak olyan anyagokból készítik, amelyek gyártói minőségi tanúsítványokkal rendelkeznek. „Tudom, hogy többen próbálták lemásolni, házilag utángyártani, de ezek nem bevizsgált termékek” – tette hozzá.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!