Vezetőcserék, csendben

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több állami intézmény hargitai osztályát is új igazgató vezeti. A részleteket azonban körülményes megtudni, miután néhány hete valakik úgy döntöttek, hogy megyeszinten nem nyilatkozhatnak az állami intézményvezetők bukaresti jóváhagyás nélkül.

Kozán István

2013. február 21., 17:292013. február 21., 17:29

2013. február 21., 18:472013. február 21., 18:47

 

Jól meg kell gondolniuk az állami intézmények helyi vezetőinek (főleg a környezetvédelmi minisztérium alá tartozóknak), hogy újságírók kérdéseire mit válaszolnak – vagy válaszolnak-e egyáltalán –, ugyanis információink szerint nemrég azt az utasítást „kapták”, hogy bármilyen témában csak Bukarest jóváhagyásával nyilatkozhatnak, jelentősen megnehezítve ezáltal a közösséget érintő információk szabad áramlását. Csak alapinformációk „csikarhatók” ki az itteni igazgatókból.

Domokos László, a környezetvédő

A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség frissen kinevezett igazgatója, Domokos László készségesen állt a Székelyhon rendelkezésére, azt viszont ő is jelezte, tulajdonképpen csak az országos ügynökség beleegyezésével mondhatna bármit.

„Február nyolcadikán neveztek ki, versenyvizsgán nyertem el az állást (egyedül ő jelentkezett), amely köztisztviselői megbízatásról lévén szó, visszavonásig érvényes” – mondta a magánszektorból érkező, gépészmérnök végzettségű 57 éves csíkszeredai Domokos László, aki úgy látja, hogy „a környezetvédelmi ügynökségnél eddig is mindenki öntudatosan végezte a munkáját, a kollégák professzionálisan látják el a feladatokat”. Domokos az ideiglenesen megbízott Bernárdt Zelmát váltotta az ügynökségnél.

Tompa Enikő, a talajfeljavító

Váltás történt a Hargita Megyei Talajfeljavító Igazgatóság élén is, igaz, egyelőre csak ideiglenesen. Az elmúlt esztendő végén váltották le Incze Zoltánt, aki helyett az addig Kovászna megyében – ugyancsak ennek a hatóságnak az élén – dolgozó Tompa Enikőt nevezték ki. „A megtartandó versenyvizsgáig ideiglenes igazgatónak vagyok kinevezve” – mindössze ennyit volt hajlandó nyilatkozni Tompa.

Egyébként az elmúlt esztendőben országos szinten zajlottak versenyvizsgák a megyei talajfeljavító igazgatóságoknál, nagy részüknél – az interneten talált adatok szerint a negyvenegy megyei iroda mintegy kétharmadánál – új vezetőt neveztek ki.

Gabriela Georgeta Melinte David, a környezetőr

A Hargita megyei környezetőrség élén is váltás történt. Adrian Pănescutól, a Hargita megyei prefektúra irodavezetőjétől úgy tudjuk, hogy az eddigi vezetőt, Grigore Sabăut már októberben leváltották. Az őrség megyei kirendeltségénél próbáltunk érdeklődni a kinevezett igazgató nevéről, ám azt a választ kaptuk, hogy keressük meg az országos környezetőrség honlapján, mivel helyben semmilyen információt nem adhatnak ki. A honlapon valóban megtaláltuk a megbízott személy nevét: Gabriela Georgeta Melinte David. Egyébként úgy tudjuk, hogy jövő hónapban hirdetnek versenyvizsgát a megyei környezetőrség vezetői állására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
Hirdetés